Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Világ
A Capitolium ostroma
2021. január 07.
Megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét a leköszönni kényszerülő elnök, Donald Trump hívei. A tüntetők rendőrökre támadtak, eddig négy halottról szólnak a tudósítások. Kabinetje távolítja el Trumpot?

A CBS értesülései szerint ugyanis az események kirobbantójának tartott elnök kabinetjének tagjai azt fontolgatják, hogy a 25. alkotmánykiegészítés szerint eltávolítják Trumpot hivatalából és Mike Pence alelnöknek adják át az Egyesült Államok irányítását Binden hivatalba lépéséig.

Az előzményekhez tartozik, hogy a kongresszus washingtoni idő szerint szerda délután egy órakor kezdte az elektori voksok összesítésének és hitelesítésének folyamatát Mike Pence alelnök vezetésével. Időközben Donald Trump több ezer támogatója érkezett a fővárosba, majd részt vettek a Fehér Ház közelében szervezett gyűlésen, amelyen az elnök is beszédet mondott, s azt állította, hogy ő az elnökválasztás valódi győztese, és úgy véli, hogy a szerinte elcsalt voksolás eredményeit alelnöke érvényteleníteni tudja, s ezzel megakadályozható, hogy Joe Binden legyen az új elnök.

Trump arra ösztönözte híveit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz, demonstrálva erejüket. Támogatói úgy is tettek. Időközben Pence alelnök az ülés előtt közleményben jelezte, hogy az alkotmány alapos áttanulmányozása után arra a következtetésre jutott: nem tud és nem fog eleget tenni az elnök követelésének, mert nem is áll hatalmában. Mivel a kongresszusi ülés elején kifogást emeltek Arizona állam elektori szavazatai ellen, így a törvényhozás két háza, a szenátus és a képviselőház tagjai  visszavonultak üléstermükbe, hogy megvitassák az óvást. Ekkor derült ki, hogy a tüntetők áttörték a Capitolium előtti kerítést, összecsaptak a rendőrökkel, majd behatoltak az épületbe és az üléstermek felé indultak. Az épületegyüttest lezárták, a szenátorokat és a képviselőket biztonságos helyre menekítették, míg Mike Pence alelnököt evakuálták. Bár többen sürgették, hogy Trump szólítsa fel támogatóit, mihamarabb hagyják el az épületet, ezt csak két órával később tették meg egy videoban, amelyben viszont az elnök nem ítélte el kategorikusan az erőszakot, mi több, szinte dicsérő szavakkal illette a rendbontókat. 

Trump hívei így (átmenetileg) megszakították Joe Biden megválasztott elnök győzelmének kongresszusi ratifikációját. Az épületben dulakodásra, majd fegyverhasználatra is sor került, a Nemzeti Gárdát is be kellett vetni a hírek szerint fosztogatni is kezdő tömeggel szemben. Az összecsapásokban négy ember vesztette életét eddig tisztázatlan körülmények között, sokan megsérültek, több tucat zavargót letartóztattak. Magyar idő szerint valamivel éjfél előtt sikerült az épületből kiszorítani a támadókat, a város területén a tömegoszlatás még tovább tartott. Az épület közelében robbanószerkezeteket is talált az FBI.

Sok politikus Trumpot okolja a történtekért, aki a választási csalással való vádaskodással agitálta, mondhatni felbujtotta a tömeget.

Időközben Trump kabinetjének több tagja kezdett tanácskozni a 25. alkotmánykiegészítés használatáról, azt fontolgatva, hogy eltávolítják Trumpot hivatalából és Mike Pence alelnöknek adják át az Egyesült Államok irányítását. A kiegészítés 4. cikkelye szerint a mindenkori alelnök az adminisztráció tagjainak a többségével együtt képtelennek nyilváníthatja az elnököt hivatali feladatai ellátására. Egyesek szerint ezt még úgy is meg kell lépni, hogy Trumpnak két hét van hátra hivatalából. Kiszivárgott olyan pletyka is, miszerint a kabineti tagjai közül jónéhányan készülnek lemondani az események miatt. A történtek miatt lemondásukat fontolgatják fehér házi tanácsadók és munkatársak is, A nemzetbiztonsági tanácsadó helyettese, Matt Pottinger már lemondott, ahogy Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke, a Fehér Ház korábbi kommunikációs igazgatója is. 

George W. Bush, az egyetlen élő republikánus exelnök gyomorforgatónak és szívszorítónak nevezve a Capitolium épületének megrohamozását. Barack Obama volt demokrata elnök is elítélte a történteteket, és kiemelte benne Donald Trump felelősségét, mondván, hogy ő idézte elő azzal, hogy alaptalanul hazudott egy törvényes választás eredményeiről. Joe Biden megválasztott elnök televíziós beszédében kijelentette: a zavargók nem képviselik Amerikát, radikálisok egy kis csoportja tört be a Capitoliumba. Ez már nem polgári engedetlenség, hanem a törvényes rend megsértése, káosz, már-már egy lázadás – mondta, azt hangsúlyozva: precedens nélküli az a támadás, amely most az amerikai demokráciát érte.

A zavargásokat a demokrácia elleni támadásként értékelte a nemzetközi politikai élet több vezető személyisége is, a szégyenletes, sokkoló, mélységesen aggasztó kifejezéseket használva.


Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma

A William Thornton által tervezett, 88 méter magas Capitolium az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, a szövetségi kormányzat törvényhozó ágának székhelye, az amerikai nép és az amerikai törvényhozás szimbóluma.

1793-ban kezdték el építését, a Kongresszus első alkalommal 1800. november 17-én ülésezett falai között, ám az építkezés tovább folytatódott. Az 1850-es években jelentősen kibővítették.1909-ben saját földalatti vasútja is épült, ami a Capitoliumot a környező kormányzati épületekkel köti össze. A vasutat a mai napig használják, természetesen időközben korszerűsítették. Az épület egy jelentős amerikai művészeti kiállításnak is otthont ad.

Az emblematikus intézmény Washington Columbia kerületében található, a Capitolium-dombon, a National Mall nevű nagy park keleti végén. Bár nem a kerület földrajzi középpontja, mégis itt találkoznak a várost négy negyedre osztó tengelyek. Hivatalosan a Capitolium keleti és nyugati oldala is első homlokzat, történetileg azonban a keleti oldal volt az épületnek az az oldala, ahová a vendégek és az előkelőségek érkeztek.

Látogatócentruma a vasárnapot kivéve ingyenesen látogatható egyénileg, vagy szervezett túra keretében. A Szenátus és a Képviselőház galériái nyitottak a látogatók előtt, amikor a testületek üléseznek. A Capitolium területe 72 ezer négyzetméter, ebből a látogatócentrumé kb. 54 ezer.

Többek szerint a Capitolium a 2011. szeptember 11-ei összehangolt terrortámadások egyik célpontja volt, de az eltérített United 93-as járat Washingtontól 15 percre egy pennsylvaniai mezőn a földbe csapódott, miután az utasok fellázadtak a géprablók ellen. Más feltételezések szerint az említett repülő célpontja a Fehér Ház lett volna.

Az ostromról a CNN készített, egy hihetetlen fotóösszeállítást!


Friss: Biden a győztes!

Az elektori kollégium szavazatainak megszámlálása alapján a Kongresszus két házának közös ülése megerősítette, hogy a demokrata párti Joe Biden az elnökválasztás hivatalos győztese.

Joe Biden a november 3-i elnökválasztáson a hivatalban lévő Donald Trump elnököt győzte le. Ez a január 7-i szavazás az utolsó lépés az elnökválasztási folyamatban, mielőtt január 20-án beiktatják Joe Biden megválasztott elnököt és Kamala Harris megválasztott alelnököt.

Biden 306 szavazattal végzett az elektori kollégium szavazásán, Trump pedig 232-vel.

 

PRINT LAPOK