A VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje ebben az évben augusztus 28-tól várja az érdeklődőket. A Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán, a Krúdy Kamarában és a Rózsakert Szabadtéri Színpadon is remek vígjátékok, kitűnő színművészek várják az érdeklődőket. Az idén is él a bérletesek kedvezménye. A nagyszínpadi program első előadása augusztus 28-án a Játék a kastélyban lesz.
Színházi programok
Az izgalmas színházi versenyprogram előadásaiban számos kedvencével találkozhat újra a közönség. Nyíregyházán lép színpadra az Orlai Produkció előadásában Ötvös András, Ullmann Mónika, Grisnik Petra és Pataki Ferenc (Hogy szeret a másik); a Játékszín Nagyvárosi fények című előadásában pedig Nagy Sándor, Csonka András, Zsurzs Kati és Gáspár Kata lép színre. Gáspár Sándor a Szikora János nevével fémjelzett Molnár Ferenc műben, a Vörösmarty Színház Játék a kastélyban című darabjában; Pápai Erika, Balázs Andrea, Marton Róbert, Baronits Gábor a Karinthy Színház Lököttek című előadásában; míg Makranczi Zalán, Spolarics Abdrea és Mertz Tibor a Budaörsi Latinovits Színház Figaro házassága előadásában lép színpadra. Bemutatkozik a Nagyszínpadon a Váci Dunakanyar Színház a Horváth János Antal által rendezett Liliomfival Takács Géza, Decsi Edit és Molnár Bence főszereplésével; a Szatmárnémeti Északi Színház Illatszertár előadása Márkó Eszter rendezésében; valamint a Jászai Mari Színház is a Francia rúdugrás című darabjukkal, melynek főszereplői Bakonyi Csilla, Lapis Erika, Honti György, és Crespo Rodrigo, aki a darab rendezője is.
A Krúdy Kamara programjában idén is helyet kapnak klasszikus vígjátékok és kísérletező, formabontó előadások. Érkezik a Nemzeti Színház A súgó című előadása Ács Eszter, Barta Ágnes és Berettyán Sándor főszereplésével (rendező: Berettyán Nándor); a Ferencvárosi Pinceszínház Maggi és Lillemor – Mamu alatt izzik a parázs vígjátéka Mertz Tibor és Bezerédi Zoltán előadásában és Réthy Attila rendezésében; a Spirit Színház Szexpedíció előadását pedig Hegyi Barbarával és Seress Zoltánnal láthatja a közönség (rendező: Bányai Gábor). Az Orlai Produkció Határátlépések előadásában lép színpadra többek között Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté és Ötvös András Dömötör András rendezésében; a Fórum Színház Love.hu produkciójában Gondor Kata és Lengyel Ferenc szórakoztatja a közönséget (rendező: Lengyel Ferenc); de ellátogat hozzánk Katona László, Jankovics Anna és Jaskó Bálint is a Nézőművészeti Kft. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém előadásával, melyet Gyulay Eszter rendezett. Láthatjuk továbbá a Junion Színház, az RS9 Színház és a Neptun Brigád közös előadásában, a Minden jót, Elling! című darabban Baksa Imrét, Vass Györgyöt, Kövesdi Lászlót, Kakasy Dórát is (rendező: Koleszár Bazil Péter); valamint egy rendhagyó produkciót is vendégül láthatunk, a Láthatáron Csoport Én, te, mi – haladunk a korral című előadását Feuer Yvette, Stubnya Béla és Buzási Fanni főszereplésével Szabó Veronika rendezésében.
A Rózsakertbe kilátogató nézők három különböző jellegű színházi élményben részesülhetnek: ismét látható a nagysikerű Menopauza előadás Hernádi Judit, Szulák Andrea, Tóth Enikő és Náray Erika szereplésével a Játékszín színeiben (rendező: Tallós Rita); a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című vígjátéka Sári Évi, Buch Tibor, Fésűs Nelly, Krajnik-Balogh Gábor főszereplésével (rendező: Tasnádi Csaba); és egy különleges orgonakoncerttel is várjuk az érdeklődőket Rákász Gergely Lords of Organ estjére.
További tudnivalókról készséggel ad felvilágosítást a Móricz Zsigmond Színház: személyesen a Szervező- és jegyirodában (Nyíregyháza, Színház utca 2.), valamint a következő telefonszámokon: 06-42-507-006, 06-30-303-2875, 06-20-233-2926. Érdemes figyelni a folyamatosan frissülő honlapokat is: www.moriczszinhaz.hu és a megújult www.vidor.eu-t is!
Bérletesek kedvezményei
A VIP bérlettel rendelkező látogatók mindenkinél előbb, már 2021. július 26-án (hétfőn) megvásárolhatják jegyeiket az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának előadásaira a szokásos nyitva tartási időben a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában. Névre szóló bérletük felmutatásával mennyiségi korlátozás nélkül válthatnak belépőjegyet - a szabad helyek függvényében. VIP bérletet az elővásárlási jogosultság napjain is lehet váltani! A VIP bérletek kényelmi szolgáltatásaihoz hasonlóan értékesítünk VIDOR VIP színházjegyeket is, melyre szintén vonatkozik a VIP bérletesek elővásárlási jogosultsága.
Két nappal előbb vásárolhatnak VIDOR belépőt a bérletesek is! Az érvényes színházbérlettel rendelkező nézők 2021. július 27. kedd reggel 7 órától két napos elővásárlási jogosultsággal rendelkeznek a fesztivál versenyprogramjának színházjegyeire a Szervező- és jegyirodában. A versenyprogram nagyszínpadi darabjaira, névre szóló bérletük felmutatásával, maximum személyenként egy bérletre, idén akár előadásonként 8 db belépőjegy is váltható! A Rózsakert Szabadtéri Színpad valamennyi előadására, a kamaraszínpadi előadásokra pedig mennyiségi korlátozás nélkül válthatnak jegyeket - a szabad helyek függvényében. Akinek még nincs színházbérlete, az se keseredjen el: az elővásárlási jogosultság időszakában is van lehetőség a bérletek megvásárlására!
2021. július 29. csütörtök reggel 7 órától bárki számára elérhetővé válnak a VIDOR jegyek személyesen, a Szervező- és jegyirodában. Az előadásokra 2021. augusztus 2-tól a jegyek online is megvásárolhatóak lesznek.
A VIDOR
A VIDOR Fesztivál az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény, mondhatni kulturális tobzódás, ahová az ország minden részéből érkeznek érdeklődők. Nem véletlenül, hiszen a Nyíregyházán 2002-ben útjára indított esemény, a VIdámság és Derű ORrszágos Fesztiválja évről-évre fölöttébb közönségcsalogató programsorozatot kínál.
A Fesztivál egyediségéhez hozzájárul az összművészeti jelleg, a zenei kínálatban pedig a nemzetközi világzenei produkciók felé való fordulás. A nemzetközi sztárok és unikális világzenei formációk mellett természetesen a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóit is láthatja a közönség.
A színházi versenyprogramban, a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában a legismertebb hazai és határon túli magyar színtársulatok mutatják be a repertoárjukon szereplő vígjátékok színe-javát. A nevettetés nagymestereinek seregszemléje nemcsak a publikum, de a színházi szakma ünnepe is. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy órákkal a pénztárnyitás előtt hosszú sorok kígyóznak a színházi jegyiroda előtt.
A színházi mellett filmes programok is várják az érdeklődőket. A város főtere erre az időre az ország legnagyobb szabadtéri mozijává változik; esténként több ezren nevetik végig az elmúlt év új magyar filmvígjátékait, amelyek közül szintén kiválasztják a díjnyertest.
A Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház vezetése folyamatosan törekszik a rendezvény megújítására, ennek jegyében az irodalmi programoknak már a felújított Bencs Villa ad otthont.
Ha augusztus, akkor VIDOR Fesztivál! Időben írja be a naptárába, kedves Olvasó! A programot itt találja: www.vidor.eu