Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Kult
Álmok a Bencs Villában
2021. August 05.
Álmok címmel kamaraszínpadi ősbemutató helyszíne lesz augusztus hatodikán 19.30-tól a nyíregyházi Bencs Villa. Alapja Karinthy Ferenc ritkán játszott egyfelvonásos színpadi műve, a Gellérthegyi álmok.

A szinte minden szempontból kétszemélyes produkciót Fridrik Noémi és Zakariás Máté viszik színre. Miértekről, motivációkról, felkészülésről, háborúról és színházról is beszélgetett az alkotókkal az egyik próba előtt Kováts Dénes.

Barátságotok kezdete azon alapul, hogy szétvertél Máté fején néhány tojást A kripliben?
Noémi: (hosszan kacagva) Pontosan!
Máté: Igen, de igazából hamar kiderült, hogy mi közvetve nagyon régóta tudunk egymásról, ugyanabba a középiskolába jártunk Pécsett, bár nem ugyanakkor.
Noémi: Sőt, ugyanaz a magyartanárnő indított el minket utunkon, persze egymástól függetlenül, így áttételesen tudtunk egymásról. Személyesen az Úri muri olvasópróbáján találkoztunk először, de való igaz, A kripli alatt ismertük meg jobban egymást. Ekkoriban született meg az Álmok ötlete, illetve az igény, hogy alkossunk valamit együtt.

Miért pont erre a Karinthy műre esett a választás?
Noémi: Kétszereplős műveket kerestünk. Már a pandémiás időszak elejét éltük, és eszembe jutott a Gellérthegyi álmok, ami arról szól, hogy két ember összezárva él. Megmutattam Máténak és arra gondoltunk, hogy ebből napjainkra, a mai helyzetre is sok mindent át lehet ültetni.

A Gellérthegyi álmok nem sűrűn játszott darab, noha Almási Éva és Huszti Péter előadásában éveken keresztül nagyon nagy siker volt. Mennyire befolyásolt ez titeket?
Máté: Nem voltunk könnyű helyzetben, mert alig lehet olyan színpadi művet találni, ami alapvetően két emberre íródik, ritka ennek a drámairodalma és a gyakorlata is. Annak nyilván örül az ember, ha kevésbé játszott darabra bukkan, noha esetünkben szinte mindenkinek eszébe jut a film és egy-két színpadi változat. Ez ugyanúgy lehet előny, mint hátrány.

Egy-egy szerep tanulása, megformálása előtt meg szoktátok nézni a fellelhető film- vagy színpadi feldolgozásokat?
Máté: Általában nem, de most megnéztük. (Noémi is azonnal helyesel.) Éppen azért, mert nem pont úgy akartuk csinálni, mint elődeink. Hasznos információkat adott, amit láttunk, de inkább azt figyeltük, hogy mi vajon milyen elemeihez tudunk új rétegeket hozzátenni.

Ti már éltetek át személyesen a darab szereplőihez hasonló bezártság élményt?
Noémi: Én két háborút megéltem Szerbiában, de mivel még gyerek voltam, nem érzékeltem a fenyegető bezártságát. Az egy egészen más típusú megélés volt, mint a Karinthy műben. Sajnos személyesen megtapasztaltam a harci repülők érkezésének és a bombázásnak a félelmét, mert a mi falunkat is bombázták. Szinte a bőrünkön éreztük… Ez az élmény megmaradt bennem.
Máté: Sokat beszélgettünk erről, mert nyilvánvalóan én nem éltem át bombázást, nem volt közöm hasonlóhoz, miként szerencsére a magyar közönség nagy részének sem adódott efféle tapasztalata. Miközben fejtettük fel a szöveget - főleg az első időszakban - föl-följöttek információk, emlékek, Noémivel sokat beszélgettünk, az ő tapasztalata is segített.

Miért nézze meg a közönség az Álmok című előadást?
Noémi: A színházi élmény miatt és azért, mert felszabadulásérzést adhat az elmúlt időszak történései, a pandemia okozta sokk és bezártság alól. Újra gondolhatják és értékelhetik a nézők a történteket, amit sokan, sokfelé hasonlóan éltek át. Szerintem, amikor erről beszélünk, az terápiás dolog.

Hangsúlyos szerepet kap napjaink járvány-időszaka?
Noémi: Kap valamennyit, de nem túlzottan.

Az aktualitása azért érzékelhető?
Máté: Igen. Ennek a történésnek a feldolgozása bennünk is zajlik, hiszen a pandemia hatással volt a mi életünkre, nagyban meghatározta hétköznapjainkat. Elég csak a színházi próbák és előadások folyamatos leállásaira és újraindulásaira gondolni.
Ha már marketing: azt is ki szeretnénk emelni, hogy egy érdekesebb színházi formát próbáltunk találni ennek az előadásnak, ezért nem túl szcenizált, inkább szobaszínházi környezetbe képzeltük el. Abban bízunk, így még emberibb, nézőközelibb színészetet tudunk létrehozni. Az egyik fő célunk, hogy kicsit más típusú színházat lásson a közönség, mint amihez akár a nagyszínpadi, akár a Krúdy Kamara előadásain szokott.

A Bencs Villa valóban jóval intimebb tér, itt a legközelebbi, legszorosabb a kapcsolat néző és előadó között a többi színházi játszóhelyhez képest.
Noémi: Emiatt reményeink szerint sokkal bensőségesebb lesz az előadás.
Máté: Reméljük a környezet is sokat hozzá fog tenni a mondanivalónkhoz, mert ez volt a célunk.

Osztályteremben, könyvtárban, művelődési házban is előadhatjátok?
Noémi: Bárhol, ahol a helyszín szobabelsőt képes biztosítani, mert a játékunkhoz az otthon intimitása nagyon fontos. Nem képzelhető el például sportcsarnokban.
Máté: Torna- vagy tanterembe sem való, hiszen ott sem teremthető meg a miliője.
Noémi: Onnantól ugyanis már színházzá válik, a mi célunk viszont annak közegnek és hangulatnak a megteremtése, mintha a kukucskálóablakon át láttatnánk a színdarab szereplőinek életét.

Lakásszínház?
Máté: Ez is lehet a műfaji megnevezése.

Az álmaitokban szerepel, hogy hasonló szériát érjetek el, mint Almási Éváék?
Noémi: (nevet) Persze, álmaink vannak.
Máté: Ha sikeres lesz az első előadás, akkor mindenképpen. Bízunk benne és nagyon szeretnénk, hogy jól működjön, és majd sokfelé be tudjuk mutatni.

Noémi, te nagyon ráérsz? (közbenevet: Nagyon!) Színpadra állítottad Pregitzer Fruzsina rendezésében az Alszanak a halak című monodrámát, és bár még ki sem játszottad, máris jött az Álom. Unatkozol a Móricz Zsigmond Színházban?
Noémi: Nem! Egyáltalán nem unatkozom, csak nagyon szeretek dolgozni.

Azt mondják, a színész akkor keres magának feladatokat, ha nem foglalkoztatják eléggé…
Noémi: Hál’ Istennek foglalkoztatott színésznő vagyok, fogalmazhatunk így. De nagyon izgat és nagyon kíváncsivá tesz minden újdonság, próbatétel. Nem vagyok helyben nyugvó típus, nem ülök otthon és lógatom a lábamat. Most sem a tengerparton süttetem a hasam, hanem Mátét nézem nap mint nap…
Máté: (sajnálkozva) Szegény!

Korábban felléptél már egy-kétszemélyes színdarabban?
Noémi: A Babits Mihály Gimnáziumban Szász-Kolumbán Olga tanárnő rám bízott egy monodrámát, ott megéltem az egyedül játszás élményét. Az Alszanak a halakig nem történt velem hasonló. Úgy tűnik, most jött el az ideje.

Mennyire vonz ez a műfaj?
Noémi: Én csapatban szeretek játszani. Ez másfajta munka, sokkal intimebb, sokkal több a felelősség. Még nem annyira komfortos számomra az, hogy csak én, esetleg másodmagammal vagyok a színpadon, még keresem benne magam.

Itt csupán rajtad, illetve kettőtökön múlik, hogy fenn tudjátok-e folyamatosan tartani az érdeklődést.
Noémi: Egyértelműen sokkal nehezebb, sokkal több munkát, koncentráltságot, feszült figyelmet igényel egy nagyszínpadi szerephez képest, ez jóval fárasztóbb, kimerítőbb.
Máté: Ha egy nagyobb csapattal állunk színészként a színpadon, akkor ott van a többi kolléga, a rendező, és ezért nem kell megpróbálni kívülről is monitorozni magunkat, ami viszont itt kötelező. Az Álmok próbáin egyfolytában komplexen kell néznünk az előadást, s benne magunkat, egyszerre kell benn lenni, színészként dolgozva, aztán hátra lépni kettőt, s rendezőként átbeszélni: mit csináltunk, s hogyan, és merre akarjuk tovább vinni az előadást. Ez nyilván nagyon sok energiát igényel. Az egyetemen dolgozik így az ember.

Mindent ti magatok csináltok?
Noémi: Ennek az előadásnak, s a próbafolyamatnak az a különlegessége, hogy nem áll mögöttünk alkotói csapat. Mi ketten dramatizálunk, szöveget írunk, rendezünk, technikai kérdéseket oldunk meg, dolgozunk a zenei anyagon, díszletet tervezünk, jelmezt, és még játsszuk is. Szóval hatalmas fába vágtuk a fejszénket, de bízom benne, hogy megéri. Egy-egy számunkra fontos embert azért megkérünk, hogy nézzen ránk, legutóbb Pregitzer Fruzsina látott el tanácsokkal. Muszáj, hogy valaki teljesen tiszta szemmel és hozzáállással nézze meg, hogyan állunk. Belülről nézve olykor nem látjuk a fától az erdőt, így nagyon nagy segítség ez számunkra, kiderülhet például, értelmezhető-e a mi logikai menetünk…

A dramatizálás is nehéz munka: egyebek között hogy mi maradjon ki a szövegből, mi kerüljön be, hogy az előadás íve is megmaradjon.
Noémi: Kemény napok vannak mögöttünk…
Máté: Ez így van. Amúgy is elég széttartó Karinthy műve, ez kiderül, ha az ember boncolgatni kezdi mondatról mondatra. A sokféle irányból nagy munka volt megtalálni a mi megoldásainkat.

Egy jó héttel a premier előtt hogy érzitek, sikerült?
Máté: Igen! Ebben biztos vagyok.
Noémi: Most tartunk ott, hogy a színészi szerepkörre kell és tudunk koncentrálni.

A dramaturg és a rendező szerepe tehát kipipálva?
Máté: Nagyjából igen! Az a szerencsénk, hogy színészként mi most egy picit előrébb vagyunk, mint ahogy ennyi idő után lenni szoktunk egy átlagos színházi próbafolyamatban. Sokkal többet tudunk a színdarab egészéről, mint amit általában egy szerepet játszó színésznek tudnia kell a harmadik, negyedik héten.
Noémi: Persze ez csapda is tud lenni. Nekem, személy szerint sokkal nehezebb visszatalálni a színészi játékhoz, hogy csak azzal foglalkozzak. Elindul közben egy mellékvágányon az agyam, és nagyon nehéz nem figyelni arra, hogy hova teszem a tányért, ahelyett hogy a színészi élmény megteremtésére koncentrálnék. Számomra a próbafolyamatnak ez a része most kicsit nehezebb.

Milyen közöttetek az összhang?
Máté: Noémivel még egyáltalán nem dolgoztunk együtt. Noha voltak már rendezéseim, most egyáltalán nem én rendezem ezt az előadást. Nem is tudnám, mert ez a kintről látni és bentről látni jelenség nekem is nagyon nehéz. Nem vagyunk még ebben komfortosak. Itt most ez egy – amúgy tök jó – vak vezet világtalant szituáció. Végig nézzük, mit tudunk megcsinálni és mit nem. Furcsa, de nagyon sok mindenben ugyanazt gondoljuk, eközben gyakorta teljesen másképp, más úton érnénk el ugyanahhoz a célhoz. De nagyon érdekes, jó felé tud menni, össze lehet hangolni, hiszen a célunk ugyanaz, csak kacskaringózunk.
Noémi: Nagyon sokat tanul az ember abból, ha valakit teljesen más szemszögből lát dolgozni, miközben ugyanazt az utat járjuk be. Én ezáltal is iszonyú sokat kapok, tanulok, noha nekem is van egy útirányom, ami be is rögzült, ami szerint dolgozni szoktam. De talán éppen ezért nagyon frissítő látni egy másik utat, abba belehelyezni magam és megpróbálni egy kicsit nem a sajátomon, hanem egy újonnan megnyitott úton menni.

A végeredmény, azaz, hogy elértétek-e a célt, augusztus hatodikán a Bencs Villában kiderül. Remélhetőleg szép számú érdeklődő előtt.
Noémi és Máté: (egyszerre) Úgy legyen!

 

FRIDRIK NOÉMI
Vajdasági lány, szülőhelye egy kis falu, Kupuszina (Bácskertes). A délszláv háború idején, 1999-ben Pécsre jött át, ott folytatta gimnáziumi tanulmányait. A kaposvári egyetemen tanult színészmesterséget. A diplomaszerzést követően 2006-ban szerződött Nyíregyházára, azóta a Móricz Zsigmond Színház tagja.
Legsokrétűbben a hírportálunk KULT rovatában megjelent interjúból ismerhetik meg.

ZAKARIÁS MÁTÉ
1990-ben született Pécsett, ahol a Jókai Mór Általános Iskolából a Babits Mihály Gimnáziumba vezetett útja. A PTE Közgazdaságtudományi Karán 2009-ben kezdte meg tanulmányait, közben egy évig járt a kaposvári Színművészeti Egyetemre is. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámainstruktor-színjáték szakon végzett. Színész, rendező a Janus Egyetemi Színházban szerepel és rendez 2009 óta. A szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn társulatának volt tagja. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban meghívott vendégként az Úri muri és A kripli előadásokban láthatták a nézők.

PRINT LAPOK