2021. augusztus 6. (péntek) 19.30:
BENCS IRODALMI ESTEK - Álmok
A pandémiával sújtott időszak apropóján gondolta újra és állította színpadra az Álmok című produkcióban Fridrik Noémi és Zakariás Máté Karinthy Ferenc ritkán játszott egyfelvonásos művét, a Gellérthegyi álmokat.
Karinthy darabja 1945-ben játszódik, Budapest felszabadítása előtt egy héttel. Két fiatal bujkál egy gellérthegyi villában. A Fiú katonaszökevény, akinek elege lett a háborúból, a lány zsidó származású, csak nagy nehezen sikerült megmenekülnie. Játszanak, hogy legyőzzék félelmeiket, hogy eltöltsék az időt, hogy túléljék a borzalmakat.
A dráma alaphelyzete és dramaturgiai struktúrája kiváló apropót ad arra, hogy a karantén szituációra értelmezhessük a művet, hiszen a mostani világjárvánnyal és annak következményeivel terhelt időszak is olyan esemény, melyre mindenki személyes történetei mentén fog majd emlékezni.
Erre az estre kivételesen pénteki napon került sor!
2021. augusztus 10. (kedd) 19.30
BENCS NŐI SZALON - Ép testben ép lélek
Gondolatébresztő beszélgetések a mindennapokban, nem mindennapi emberekkel.
Dr. Mórik Gyula és Körtvélyfáy Eszter az est során közérthetően cseveg az egészségmegőrzésről, az orvos-beteg viszonyáról és a jelenlegi egészségügyi helyzetről.
Dr. Mórik Gyula 3 évvel ezelőtt indította útjára a „Fogyjon orvosával” Facebook csoportot, melyből később rádiós rovat készült. Folyamatos tanácsain, személyes, hiteles történetén keresztül segít az embereknek az életmódváltás megvalósításában.
Minden bizonnyal a Bencs Villa pódiumtermében is sok hasznos és érdekes információ hangzik el a beszélgetés során.
2021. augusztus 17. (kedd) 19.30
BENCS TÖBBSZEMKÖZT - színházi kulisszatitkokról
Ezúttal Horváth Illés, a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, valamint Urbán-Szabó Fanni és Jenővári Miklós színművészek lesznek a Bencs Villa Többszemközt sorozatának soron következő vendégei.
Egy rendhagyó esten, hiszen augusztus 17-én a házigazda Kováts Dénes nem egy vendéggel beszélget életéről, munkásságáról, hanem hármat faggat egy vezérfonal mentén: a színházi újrakezdésről, az előttünk álló évad érdekességeiről, előadásokról, rendezésekről és szerepekről. A művészeti vezető megkerülhetetlen kérdéseket kap például darab- és szereplőválasztásról, továbbá rendezői módszerekről; a színészek pedig próbákról és felkészülésről, a színpad és a színház varázsáról is.
A Bencs Villa törzsközönsége már tudja: a Többszemközt beszélgetős esteken Kováts Dénes élő mélyinterjúi részesei lehetnek az érdeklődők, melyek során a házigazda életükről, munkásságukról faggatja vendégeit, nem kerülve ki a nehéz és a humoros helyzeteket, pályájuk csúcsait és mélységeit sem. Így lesz ez augusztus 17-én is, amikor a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője és két tehetséges fiatal színésze lesz az est vendége.
2021. augusztus 24. (kedd) 19.30
BENCS ZENÉS ESTEK - Orpheum Madams: Swing & Love koncert
A swing-korszak legendás dalai várják Önöket augusztus 24-én a Bencs Villa udvarán, három énekesnő és egy öttagú zenekar tolmácsolásában.
A Móricz Zsigmond Színház művészei olyan zenekart álmodtak meg a zenész kollégáikkal, amely a régi orfeumok jazz-világát, a nyugat-európai és amerikai szórakozóhelyek forró hangulatát idézi fel a hallgatóságban. A swing-korszak dalai kelnek új életre tolmácsolásukban, többek között Irving Berlin, Cole Porter, Duke Ellington, és más sikerszerzők életműve előtt tisztelegve.
Az Orpheum Madams tagjai:
Dézsi Darinka, Nyomtató Enikő, Maródi Tímea – ének, Ignácz László – klarinét, Horányi Tamás – zongora, Karap Zoltán – gitár, Simon László – nagybőgő, Szántó Sándor – dobok
2021. augusztus 28. (szombat) 17.00
TÚL (RI)CSAJOS MAGÁNY - A Vörös Postakocsi és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle paródiaestje a VIDOR Fesztivál keretében.
A két kulturális folyóirat közös produkciója a Móricz Zsigmond Színház önálló társulata létrejöttének negyvenedik évfordulója tiszteletére színpadra állított különös születésnapi akció, amelyhez a teátrum egyik legjelentősebb előadása, a Túl zajos magány adta az ötletet. Eszerint – egy túlvilági kocsmában – maga Bohumil Hrabal idézi meg azon írótársait, akiknek drámáit-komédiáit Nyíregyházán az elmúlt négy évtizedben bemutatták. Így jelen lesz a műsorban többek között Szophoklész, Shakespeare, Molière, Ibsen, Csehov, illetve Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Madách Imre, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes és Örkény István is. Akik a műveket megszövegezték: Béres Tamás, Csabai László, Gerliczki András, Karádi Zsolt, Kulin Borbála, Kürti László, Oláh András.
Rendezte: Karádi Zsolt
2021. augusztus 31. (kedd) 17.00
TÖBBSZEMKÖZT SZULÁK ANDREÁVAL – Kováts Dénes faggatja életéről, pályájáról a VIDOR Fesztivál keretében.
A jubileumi VIDOR Fesztiválon Szulák Andrea színész-énekes-műsorvezető lesz Kováts Dénes vendége a Bencs Villa pódiumszínpadán. A művésznőt az elmúlt években már láthatták a Menopauza című előadásban Nyíregyházán, amely idén kétszer is látható lesz a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.
A Többszemközt című beszélgetős esteken Kováts Dénes élő mélyinterjúi részesei lehetnek az érdeklődők, melyek során a házigazda érdekes és érdemes vendégeket faggat életükről, munkásságukról, nem kerülve ki a nehéz és a humoros helyzeteket, az életpálya csúcsait és mélységeit sem. Így lesz ez augusztus 31-én is, amikor Szulák Andreát színpadi élményekről és borzongásokról, sikerekről és kudarcokról, örömökről és bánatról kérdezi.
Semmiképp ne hagyják ki ezt a kötetlen beszélgetést a Bencs Villában, melynek keretében közelebbről is megismerhetik a népszerű művésznőt.
Az estekre jegyek személyesen a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában és a Bencs Villában válthatók nyitvatartási időben, továbbá online a színház weboldalán: www.moriczszinhaz.hu.
Babakiállítás a Nagyteremben
Egy különleges szenvedély által létrejött csodavilágból kaphat ízelítőt, aki ellátogat a Bencs Villába. 88 baba, apró kellékek és kiegészítők alkotják a mini tárlatot, melyet a Villa Nagytermének polcain alakítottak ki. Van közöttük pólyás és síró baba, népi viseletben megjelenő és van olyan is, ami megidézi a múlt polgári hangulatát. A kis karakterbabák és a különösen értékes porcelánfejű babák békésen megférnek együtt a vitrinekben. 600 darabos gyűjteményéből válogatott, és bocsátotta a Villa rendelkezésére Ördöghné Eszter, hogy megmutathassák kincseit a látogatók számára is.
1986-ban, egy türingiai utazás alkalmával talált rá, és vásárolta meg az első különlegesen szép darabot. A babák iránti szeretetét a férje, a családja, a barátai nagy örömmel támogatták, és vele együtt lelkesen gyarapították a gyűjteményt. Egy-egy külföldi útról visszatérve nem volt kétséges: Eszter kap egy új csodás darabot, még akkor is, ha az utazásra szánt zsebpénzt majdnem teljes egészében felemészti a vásárlás. Emellett persze, néha gyönyörű darabra lehet bukkanni akár az ócskapiacon is, csak avatott szem kell ahhoz, hogy a kincset észrevegye.
Eszter önzetlen felajánlásának köszönhetően most a Bencs Villába betérők nézhetik meg a különlegesen szép babákat. Köszönet érte!
A kiállítás megtekinthető a Villa nyitvatartási idejében.
Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.
Parkolás a Botond utca felől.
info@bencsvilla.hu, telefon: +36-20-461-4551
Nyitva tartás:
Hétfőn és csütörtökön ZÁRVA
Kedd: 10.00–17.00 (meghirdetett rendezvény esetén 20 óra)
Szerda, péntek, szombat, vasárnap: 10.00–17.00
www.bencsvilla.hu
https://www.facebook.com/bencsvillanyh
A címlapképen Fridrik Noémi és Zakariás Máté a Bencs Villánál. Nagy Zsizsi felvétele