2021 első öt hónapjában az egy évvel korábbit 25 százalékkal meghaladó mennyiségű, azaz több mint 191 ezer járművet gyártottak Romániában. A francia Renault tulajdonolta Dacia 112 ezer járműnél is többet állított elő, az amerikai Ford közel 80 ezret. 2019-ben még majdnem 220 ezer járművet szereltek össze a Dacia és a Ford romániai üzemeiben az év azonos időszakában.
Komoly gondot okozott a vállalatoknak, hogy a tavalyi termelést nagymértékben befolyásolta a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás, az éves visszaesés 11 százalék körüli lett az első öthavi 30 százalék fölötti csökkenésnek is „köszönhetően”. A múlt évben és a mostaniban is nehézséget okozott a félvezetők globális hiánya.
2020-ban éves szinten 10,67 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás, a Dacia és a Ford összesen 438.107 járművet szerelt össze dél-romániai üzemeiben.
Romániában az év első öt hónapban 31,9 százalékkal, 4,715 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakához képest. A belföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma csaknem 50 százalékkal nőtt, míg a külföldieké közel 53 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban. A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 36 százalékkal emelkedett. A román vendégek száma 53 százalékkal nőtt, míg a külföldieké csaknem 56 százalékkal lett kevesebb.
0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött májusban a romániai munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten. A 15 és 74 év közöttiek körében 449 ezren voltak állás nélküli, ami kevesebb az előző hónapban jegyzett 474 ezernél. A 25 és 74 évesek körében 4,4 százalék volt az állástalanok aránya, ők tették ki a munkanélküliek csaknem 76 százalékát.
A járvány első évében közel 35 ezer munkahely szűnt meg Romániában a textiliparban, a készruha- és a cipőgyártásban. A cégbíróság adatai szerint 550 textilipari, illetve készruhagyártással foglalkozó cég szűnt meg 2020-ban, az alkalmazottak száma 25 ezerrel csökkent. A cipőgyártás ágazat árbevétele 4,9 milliárd lejről 3,7 milliárdra csökkent, a dolgozók száma pedig 8500-zal, s közel 200 céget zártak be. Az elmúlt években már egy sor, nemzetközi viszonylatban fontos piaci szereplőnek számító cég szüntette be a termelést Romániában, ez a folyamat 2020-ban is folytatódott. Ennek fő oka a romániai fizetések gyors emelkedése, ami miatt a multinacionális nagyvállalatok olyan dél-kelet-európai és dél-kelet-ázsiai országokba helyezték át a termelést, ahol alacsonyabbak a bérköltségek. A súlyosbodó munkaerőhiány szintén közrejátszott több nagy cég kivonulásában.