Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Világ
Erdélyben újabb autópálya szakasz épül
2020. szeptember 24.
Néhány év múlva autópályán és mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a Bors II. - Nagykereki határátkelőhelyig, ugyanis újabb 30 kilométerrel továbbépül az A3-as észak-erdélyi autópálya.

Kolozsváron Ludovic Orban miniszterelnök jelenlétében írták alá az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas (Nadaselu) és Magyarzsombor (Zimbor) közötti, 30 kilométeres szakaszának tervezési és megépítési szerződését. A munkát a Spedition UMB Kft., a Tehnostrade Kft. és az Electromontaj Rt. román cégek konzorciuma végezheti 1,39 milliárd lejért (104 milliárd forint). A cégcsoportnak egy év alatt kell elkészítenie a terveket, két év alatt kell megépítenie a pályát, és ötéves garanciát kell vállalnia a munkájáért.  
A miniszterelnök úgy fogalmazott: hamarosan autópályán és mindössze másfél óra alatt lehet megtenni az utat Kolozsvártól a nemrég átadott Bors II. - Nagykereki határátkelőhelyig. Lucian Bode szállításügyi miniszter elmondta, hogy az idén mintegy 25 kilométert adtak át az A3-as autópályából, emellett 110 kilométer megépítésére kötöttek szerződéseket, a hiányzó 67 kilométer pedig pályáztatás alatt áll. A Szilágynagyfalu (Nusfalau) - Vaskapu (Poarta Salajului), valamint a Bisztraterebes (Chiribis) - Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) szakaszokra novemberig kell benyújtani a pályázatot. Úgy vélte, hogy a következő liberális kormányzás éveiben a projekt teljesen megvalósul, és 274 kilométeres autópálya vezet majd a magyar-román államhatártól Marosvásárhelyig.
A miniszter szerint lesz miből finanszírozni az erdélyi infrastruktúrafejlesztéseket, ugyanis a kormány eltökélt szándéka, hogy a GDP két százalékát mindig erre a célra fordítsa, emellett rendelkezésre állnak az EU jelenlegi és következő költségvetési ciklusában Romániának elkülönített források, valamint az a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, amellyel az EU a járvány gazdasági következményeit próbálja enyhíteni.
Ez utóbbi 80 milliárd eurós keretből három, Kolozsvár számára kiemelten fontos projektet: a város körgyűrűjét, a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető vasútvonal fejlesztését, valamint a kolozsvári helyi érdekű vasút és metró építését lehet finanszírozni. E három projekt keretében mintegy 3 milliárd euró érkezhet a térségbe. Mindennek az a feltétele, hogy 2022-ig alá kell írni a szerződéseket, 2026-ig pedig be kell fejezni a munkálatokat. A miniszter 1,8 milliárd euróra becsülte a magyar-román határtól Kolozsvárig vezető, 166 kilométeres vasútvonal fejlesztésének költségeit. Ez év végén írják ki a pályázatot, és jövőre várhatóan alá is írják a kivitelezői szerződést.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere beszédében kiemelte: ha a tervezett beruházások megvalósulnak, és az A3-as autópálya Kolozsvártól délre eső bekötőútja is megépül, Kolozsvár mentesül a forgalom mostani nyomása.

Kolozsvár a fejlődés rendkívül gyors szakaszát éli, a várost érintő fontos fejlesztések közé tartozik a metropoliszövezeti körgyűrű és két regionális kórház felépítése, valamint a Kolozsvár - Biharpüspöki vasútvonal villamosítása.

PRINT LAPOK