Ötödéves kaposvári egyetemistaként ebben az évadban három premier részese Nyíregyházán: a Közellenség, az Idétlen időkig és a Váratlan vendég című előadásokban. Láthattuk az Édes Charity és a Szaffi című színdarabokban, a Móricz Impro és a Móricz (F)Actor online produkciókban. Szerepel a Móricz Zsigmond Színház szilveszteri szórakoztató műsorában, ami a Duna TV-n lesz látható és a színház december 31-iki élő óévbúcsúztató szilveszteri gálaműsorában. Székesfehérváron a Fame című musicalben lép színpadra több alkalommal is.
Kováts Dénes interjúja.
Kezdjük a Fame-mel! Hónapokkal ezelőtt, többfordulós szereplőválogatás után választottak ki a szerepre, szeptemberben mutattátok be a Vörösmarty Színházban. Sikerdarab?
Közel 350-en jelentkeztünk, a videós előválogató után több mint százan mutatkoztunk be az alkotógárda előtt, közülünk választotta ki a zsűri azt a 22 táncost és énekest, akik részt vehetnek az előadás létrehozásában. Szeptemberben, októberben és novemberben három-három előadásunk van, ennyit tudunk játszani, mert sokfelől érkeztünk a produkcióba. Eddig úgy tűnik, nagyon szereti a közönség. Nem egy hagyományos értelemben vett musical a Hargitai Iván rendezte előadás, ő ugyanis nagy hangsúlyt fektetett a prózai jelenetekre, számára nagyon fontos volt, hogy minden egyes karakternek meg legyen az íve, amit meg tudunk mutatni a szerepünkön keresztül. A dalok úgy szólalnak fel benne, mintha prózai monológok lennének, amik továbbgördítik, kiteljesítik az adott jelenetet. Annak ellenére, hogy a Fame-nek alapvetően nagyon populáris a zenei világa, nem szimpla betétdalként hatnak. Úgy érezzük, megvalósult a rendezői szándék, szépen megmutatjuk a mű mélységeit. Közel áll hozzánk a történet: fiatalok bekerülnek egy színész-, táncos- és zenészképző iskolába, a több mint három órás musical ezt a négyéves időszakot mutatja meg. Az előadás különlegessége, hogy végig a színen vagyunk, ez is azt érzékelteti: teljes embert kíván, ha bekerül valaki egy ilyen rendszerbe.
Könnyű volt azonosulnod a szerepeddel?
A kicsit túlsúlyos, és az evésnek ellenállni nem nagyon tudó Mabelt játszom, akit végig azzal piszkálnak, hogy táncosnak nem elég vékony, le kell fogynia. Nagyon érdekes, mert színészként is nagyon sokat találkozunk azzal az elvárással, hogyan kell kinézni színpadon, illetve hogyan nem szabad. Ez sokunk számára küzdelem, nekem is az gyerekkorom óta, tehát ebből a szempontból nagyon tudtam azonosulni Mabellel, és a négy éven keresztül átívelő harcával. Kettőnk között viszont az a különbség, hogy ő folyamatosan menekül a probléma elől, én pedig olyan ember vagyok, aki mindig a megoldást keresi, úgymond gyökerét veszi a problémának.
Eszerint nem teljesen önmagadat adtad ebben a szerepben?
A problémakörrel tudtam azonosulni, a kezelése viszont esetemben teljesen más. Talán ezért is volt izgalmas színészi feladat. Nagyon szeretem ezt a szerepet és az előadást. Fontosnak tartom, hogy hangot adjunk ennek a jelenségnek, hiszen nagyon is valós. A testkép és evészavar, és minden velejáró betegség egyáltalán nem játék, éppen ezért fontos számomra ez a feladat. Teljes mellszélességgel állok minden este a színpadon és üzenem mindenkinek, aki ezzel küzd, hogy nem vagytok egyedül! Nem szabad hagynunk a verbális abúzust sem, emberek vagyunk, tiszteljük, szeressük egymást és önmagunkat.
Belülről milyen volt a Duna Televízió által felvett szilveszteri gála, érdemes lesz majd a tévé elé ülnünk?
Mindenképpen. Szerintem látványos a műsor, színes a skála, amelyben megmutatkozunk. Musicalek, operettek, táncos jelenetek - érzelemben és humorban sincs hiány. Szólóban Katona Kláritól énekeltem egy gyönyörű, Presser Gábor és Sztevanovity Dusán által megírt lírai dalt. Sztárvendégek is jöttek, többek között a Talamba együttes és Palya Bea. A takarásból néztem, ahogyan Bea a színpadon létezik, csodálatos élmény volt, kicsit úgy éreztem magam, mint amikor gyerekként lestem a színházi kulisszatitkokat. Felemelő érzés volt megtapasztalni, - s erre újra és újra rájövök, amióta itt vagyok -, hogy a Móricz Zsigmond Színház társulata elképesztő, olyan emberek vesznek körül, akiktől emberileg és szakmailag is nap mint nap kapok és tanulok valamit.
A Közellenségben mi a szereped?
Több karaktert van szerencsém megtestesíteni epizódszereplőként. A bárénekesnő alakját megjeleníteni izgalmas feladat, hiszen végigkíséri a történetet. Zságer-Varga Ákosnak, aki az előadás zenéjét szerezte, rendkívül sajátságos a zenei világa. Jómagam olykor hajlamos vagyok túl komolyan venni bizonyos dolgokat, ő segített ebben a feladatban ellazulni. Átbeszéltük, mi az, ami a legjobb az előadásnak és egyúttal nekem is. Szereplőként ez a kettősség nagyon fontos, ezért jó érzés olyan alkotóval együtt dolgozni, aki figyelembe veszi a színész komfortérzetét, és ezzel együtt fontos számára a produkció sikere.
Géczi Zoltán és Széles Zita kulcsfontosságú párbeszéde közben rúdtáncosnő vagyok a háttérben. Nehéz feladat volt számomra, mert alapvetően nem vagyok testmutogató típus. Kértem egy hosszú vörös parókát, hogy ne feszengjek a színen, ez segített, hogy úgy érezzem, nem én, Fanni tekergek a rúd körül. Hogy egy mesteremet idézzem a feladat kapcsán: „Mindegy, hogy mit, de nagyon.” Tehát olykor bele kell állnunk olyan szerepbe is, ami személyiségünktől távol áll, és ezt nem mismásolhatjuk el.
Az egyetlen prózai epizódomban Antónia nővérként, az apácazárda főnökeként lépek színpadra. Már az első pillanattól nagyon koncentráltan kell ott lennem, miközben Kohlhaas Mihállyal váltok néhány mondatot, aki akkor már beszámíthatóságát abszolút elvesztette. Ezt a pánik szituációt kell ábrázolnom. Csak egy villanás, ezért kell pontosan, éllel jelen lenni.
Miért nézzük meg a Közellenséget?
Maga a történet nagyon sajátságos és a mai világra is érvényes: vajon meddig tudunk, illetve meddig érdemes elmenni egy bizonyos szituáció következményeként? Megéri-e a magunk igazságérzete, emberi mivolta és hiúsága azt a rettenetesen sok kockázatot, amit az önkontroll, az önuralom elveszítése eredményez? Ez egy hidegrázós és örök érvényű történet, melyben Kohlhaas Mihály személyisége elképesztő ívet fut be. Érdemes megnéznie annak, akit érdekel az igazságkeresés problémaköre, mert az előadásban megtalálja a válaszra váró kérdéseket, és elgondolkodhat arról: megéri-e, és miként éri meg a bosszúvágy…
Az Idétlen idők női főszerepét te kaptad meg. Nagy feladat és lehetőség.
Igen, valóban komoly kihívás. Amikor megtudtam, milyen szerep vár rám, azonnal újra néztem a nagysikerű filmet, melyben Andie MacDowell játszotta Ritát, majd a Broadway verzióját is, ahol Barrett Doss testesítette meg. A dalokat azóta mindennap hallgatom, mert hatalmas zenei anyaga van, sokszínű, sajátságos, izgalmas, nagyon beszippantja az embert. Bár természetesen nem minden dalban éneklek, mégis meg akartam ismerni a musical egész zenei anyagát, hogy a próbafolyamat alatt végig jelen legyek és együtt lélegezhessek a csapattal.
Az Idétlen időkig nagyon izgalmas történet, Gulácsi Tamás (Phil) a főszereplője, én az ő partnerét alakítom. Rita egy vagány csaj - legalábbis én annak szeretném ábrázolni -, akinek rettenetesen nagy az öniróniája, megvan mindenről a véleménye, talpraesett, emellett kudarcai és fájdalmai is megmutatkoznak, főként bizalmatlansága a férfiakkal szemben. Éppen ezért nagyon paradox, hogy pont egy ilyen emberrel sodorja össze az élet, mint Phil, akinek személyisége teljes mértékben ütközik a maga számára elképzelt férfivel.
Fanniként lehet, hogy bele sem szeretnél?
Eleinte nem, és Rita sem teszi. Habár Philnek megvan a maga vonzereje, de személyisége a történet elején visszataszítónak hat. Viszont lehetősége nyílik változni és változtatni, hiszen minden nap ugyanarra a február másodikára ébred. Így ennek a csavarnak következtében hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, ami által egy idő után már nem saját maga, hanem egy másik ember személyisége és szerelme válik fontossá. Nagyon várom, miként valósul meg az előadás! Úgy érzem, az alkotók és a csapat, akikkel együtt dolgozhatok, magában hordozzák azt, hogy egy különleges és egyedi ősbemutatót tárjunk a nyíregyházi közönség elé.
Játszol musicalben, vígjátékban, mesedarabban, krimiben - lehetőségek tárháza. Van kedvenc műfajod?
Nincs, és nem is szeretem ezt a kifejezést. Én azért is szeretek a nyíregyházi színházhoz tartozni, mert itt minden műfaj fellelhető egy évadban, ez egy színésznek nagyon kielégítő. A Váratlan vendéget azért várom, mert egy prózai krimiben játszhatok. Sokszínűbb lehetek, tanulhatok, ugyanis folyamatosan vágyom arra, hogy több impulzus érjen a feladatok révén.
Szeretek gyerekeknek is játszani, imádnivalóak, és elképesztően hálásak! Szinte isszák, ami körülöttük történik. Nagy a felelősségünk, mert életre szóló benyomást tehetünk rájuk, s ha jól végezzük dolgunkat, akkor felnőttként is színházjárók lehetnek.
Színészként most jól érzed magad a bőrödben?
Jól! Szeretem a feladataimat. Persze mindig vannak kétségeim, nagyon vágyom arra, hogy egyre „több” legyek, ugyanis rettenetesen maximalista vagyok. Persze minden színész maximalista, ami egyszerre áldás és átok is.
Örülni is lehet közben!
Én a munkának örülök, abban érzem jól magam, az jelenti az örömöt, ha dolgozhatok, ha teljes erőbedobással jelen lehetek egy alkotó folyamatban.
Szereted a próbákat?
Persze, hiszen, ha nem lenne próba, nem születne meg az előadás sem. Ugyanakkor minden előadás egy újabb próba, mert mindegyik más, mindig valami új teremtődik általa. Ettől élő, ettől szép a színház, mindig változik és így őrzi meg a frissességét, őszinteségét, aktualitását. Előfordul, hogy fél évvel a premier után fogalmazódik át bennem egy mondat, ami aztán teljesen új értelmet nyer. Ezek nem drasztikus változások, de pont emiatt nem lehet kijelenteni azt, hogy egy darab, vagy egy szerep készen van, hiszen folyamatosan dolgoznak tovább és érnek bennünk. Sokszor bizonyos élethelyzeteket is akkor látunk tisztán, miután eltelik egy kis idő és távolabbról tekintünk vissza.
A fotó Juhász Éva felvétele