Főszerepek sorát bízzák rá különböző műfajokban: a drámai Kripliben; a „könnyedebb”, zenés Funny Girlben; a Legénybúcsú vígjátékban és az Időtlen időkig musicalben, emellett kulcsszerepe van a színház szilveszteri gálájában is. Őszinte beszélgetés következik díjakról, szerepekről, érzelmekről. Két próba között beszélgetett vele Kováts Dénes.

A sikerek simogatják a lelked?
Igen és nem! Te most azokat az előadásokat soroltad fel, amelyekben benne vagyok, s ha erről az oldalról nézzük, valóban úgy tűnik, hogy a középpontban vagyok. Persze az említetteken kívül jónéhány olyan darabot is említhetnél, amelyekben más a főszereplő.

Simogatja a lelkem, persze, de azért mindez nagy meló is. Szerintem nincs ember, aki konstans örömöt érez, így én sem, mert hullámzanak az érzelmek, lelki- és fizikai állapottól függően időnként a hátam közepére kívánom, hogy ennyit kell dolgozni, máskor meg örülök, hogy lehetőségem van fejlődni. Olykor egyfajta kiégés érzet fog el, aztán elmúlik.

Sokszor elgondolkodom, hogy mit kapok vissza? Megéri-e az, hogy szétkaszabolom az idegrendszeremet azért, mert olykor-olykor odajön három ember, és megveregeti a vállamat, mondván, ügyes vagyok. Én meg hetekig nyalogatom a sebeimet, próbálom összeszedni magam, hogy aludni tudjak. S közben töprengek, hogy megéri-e. Az én életemben semmi sem fekete és fehér. Mindenkivel előfordul, hogy vagy nagyon sok a munkája, vagy semmi sincs. Gyakorta nincs átmenet. A közelmúltban nekem itt volt a Közellenség és a szilveszteri műsor, próbáljuk az Időtlen időkiget, és még az is előfordulhat, hogy majd csak a jövő év októberében dolgozom legközelebb új darabon. Most nagyon egyszerre jött minden, egymásra csúsztak a dolgok.

Mit éreztél, mikor meghallottad, hogy a színház- és filmművészet kategóriában Te vagy a jelölt  a megyei Prima-díjra?
Őszinte leszek. Örültem is, meg nem is! Utóbbit leginkább azért, mert az elmúlt időszakban talán kicsit többet voltam középpontban, mint szeretnék. Ha valaki fénybe kerül, ott az árnyék is nagyobb. Persze akadnak periódusaim, amikor szeretek központban lenni – ha van mondanivalóm.

Természetesen jól esik, hogy rám gondoltak, nagy élményt jelentett a díjátadó, különösen azért mert láttam, milyen komoly teljesítményeket felmutató szakemberek között lehettem. Megtiszteltetés, de egyúttal picinek is éreztem ott magam. A különdíjam – próbálom objektíven nézni – annyit jelent, hogy jelen pillanatban a döntéshozók a munkámra azt mondták, hogy értéket képvisel. Ez a színházra halmozottan igaz, mert együtt hozzuk létre az előadásokat. Egy történet színpadra állítása – példának okáért – nem vers vagy elbeszélés, hiszen ott az alkotó egymaga hozza létre művét, a színház viszont csapatmunka, amelynek a világosítótól az öltöztetőn át a színészekig mindenki részese. S ott vannak a nézők, akikre nagy szükség van, nélkülük mit sem ér a produktumunk.

A Kaszás Attila-díj jelölés, a Prima díj jelölés és a különdíj, továbbá a sok főszerep azért azt mutatja, hogy nem érdemtelenül kerültél középpontba.
A nyíregyházi színházban sok tehetséges ember van, akik – ebben biztos vagyok –, ugyancsak élni tudnak, tudnának a lehetőségekkel. Nem álszerénykedni akarok, mert hála Istennek most már eljutottam odáig, hogy tudjam, mennyit érek, mire vagyok képes. Tisztában vagyok azzal is egy-egy előadás után, hogy miként oldottam meg a feladatot, az elismerések természetesen megerősítést adnak.

Annak idején, amikor Kaposváron már nem számították rád, s egy év szünet után Nyíregyházára jöttél, remélted, hogy itt elismert színészé válsz?
Az eleje még a föltámadásról szólt, de titkon azért természetesen erre vágytam, s ezért dolgoztam. Lehetőséget kaptam és kapok, úgy hiszem, sikerült élni vele, fel tudtam építeni magam. Persze ehhez nyilván kellett mások segítsége is: a pofonok éppúgy, mint a barátok, orvosok, munkatársak, kollégák biztatása, támogatása. Való igaz, én is beletettem azt, amit lehetett, vagy bele akartam tenni.

Új premierre készülsz: az Idétlen időkig nehéz és kuriózum darab, december 11-én ősbemutató. Az első öt színész között vagy a világon, aki színházban eljátszhatja. Ez kellő motivációt ad?
Óriási dolog, hogy megcsinálhatjuk ezt az előadást. Benne van a lehetőség, hogy nagyot szóljon, de előfordulhat az is, hogy nem játszunk annyira sokat belőle… A mostani időszakban bármi megtörténhet… Nagyon hálás az anyag, a történet remekül meg van írva, szuper a humora, a zenei anyag is nagyon izgalmas, már csak egy országos reklámkampány kellene neki, hogy szépen jöjjön el mindenki és jól nézze meg magának!

Ismerted korábban a történetet?
A filmet láttam vagy harmincszor gyerekkoromban, kiválóan szórakoztam rajta, sőt az osztálytársaim is. A kedvenceink közé tartozott, a mai napig idézünk belőle egymásnak. Titokban többeknek meg is üzentem, hogy Nyíregyházán színpadra állítjuk, jöjjenek, nézzék meg! Annak idején meg is fordult többször a fejemben, hogy színdarabot kellene csinálni belőle. Eddig nem tudtam, hogy létezik a musical változat, s külön öröm számomra, hogy van és előadhatjuk. Tulajdonképpen egy olyan szerepálmom volt Phil Connors alakja, amiről nem is tudtam, hogy az.

Mint a friss Aase-díjas kollégádnak, Tóth Károlynak a Tengerenben Ivan Curry, akiről így nyilatkozott: „Amikor megkérdezték tőlem, van-e szerepálmom, rendre azt feleltem: nincs. De ha korábban tudtam volna erről a darabról és szerepről, akkor biztosan a Tengerent mondom.”
Valóban! Nagyon várom a végeredményt, bár nagyon feszített a tempó, 140 oldal a szövegkönyv! Nagyon sokat vagyok színpadon. Legjobb erőm és tudásom szerint megcsinálom a szerepemet, aztán ha még marad energiám, akkor még hajtom egy kicsit a média kampányt. Nem is annyira magam, mint az előadás miatt.

Könnyen elkaptad a figurát?
Igen. Más, mint a drámai Kripli, bár ez is érzelemdús. Íve van a szerepnek, szinte adja magát. Talán azért is, mert nagyon jól megírt jelenetek követik egymást, így ha kellő figyelemmel és koncentrációval tudok jelen lenni a színpadon, akkor nem lehet gond.

Ha nem vagy nagyon fáradt és lehangolt, akkor ez egy örömjáték?
Tud az lenni, persze. Már azért most is, amikor a próbafolyamat közben egy-egy nagyobb etapot veszünk, érzem, hogy a nézők szeretni fogják. Biztos, hogy öröm lesz számomra is, nagyon fogom élvezni ha megfelelő színvonalon leszünk kész vele.

A Közellenségben Luther Mártont alakítod…
… akit általában idős színészek szoktak. Ez Horváth Illésnek az egyik újítása. Eléggé meg is küzdöttem vele, de a végére meglett. Illés nagyon érzelmes, nagyon szenvedélyes, nagyon energiáktól duzzadó előadást akart. Akik eddig látták, szerették. Jó felé megy a mérleg nyelve egyelőre.

Legénybúcsú? Sziporkázó szerep ez is.
Persze, persze. Itt is nagyon nehéz folyamatosan az energiaszintünk fölött lenni, végig nagy a pörgés. Mi úgymond „átvettük” a darabot, nem a szokásos alkotó-agyaló munkát igényelte.

Mégis más lett, mint a Játékszín előadása!
Önmagunkat nem lehet kikerülni. Menet közben alakult ki, hogyan lehet az előadás ránk szabott, személyes.

Köztudott, hogy közel áll hozzád a musical műfaj. Volt időszak, mikor kevesebb zenés szerepet kaptál, mostanában viszont bőséggel. Most lubickolsz?
Igen, nagyon örülök neki. Természetesen kihívást is jelent az éneklés szempontjából, de megdolgoztam vele és érte, meghoztam az áldozatokat a fejlődésért. A színész már csak olyan, hogy szeret fejlődni, élvezi, ha újdolgokat tanul. Ha olyan élmények várják, amelyekért érdemes megszenvedni, akkor beleáll, teszi a dolgát, s a következő kihívásnak is bátrabban megy neki. Csak elkezdeni nehéz, utána viszont mindig nagyobb az öröm, mert látja az eredményét. Így vagyok ezzel én is. Szerintem annál jobb színész valaki, minél kevesebb gátja, görcse van. Jómagam, ha képben vagyok magammal, akkor nincs rajtam félelem, hogy sikerül-e.

Szükséges az egészséges önbizalom.
Igen. Sajnos itt Magyarországon a nagyképű jelző hamar elhangzik. Én például ugyanúgy el merem mondani magamról, ha valamiben béna vagyok, de azt is, ha valamiben jó.

Ha visszanézel az elmúlt 2-3 évre, melyik volt kedvenc szereped?
Mindig más, most talán a Kripli. Bár mindegyikről tudok mondani valamit, hogy miért szerettem. Mindegyikhez kötök érzést, élményt, gondolatot.

Van olyan szereped, amit nem szerettél?
Ez sem ilyen egyszerű! Előfordul, hogy a rendezővel való munka nem az igazi, esetlen nincs meg a színésztárssal a kémia, vagy a rám osztott szerep nem az igazi, de mindegyik előadásnak lehet jó eleme, még ha az összkép nem is annyira kedvemre való. Érdekes ugyanakkor, hogy nekem sokszor könnyebben mennek a nehéz dolgok, a nagy érzelmek és kiborulások. Az egyszerűeket pedig hajlamos vagyok túlgondolni.

fotó: Gulácsi Tamás az Idétlen időkig Phil  Connorsaként. A Móricz Zsigmond Színház archívumából.