Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Itthon
Jogszabályok az újraindításhoz
2021. július 13.
Újabb jogszabályokat fogadott el a kormány a korábbi hat után, amellyel lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság Európában a leggyorsabban induljon újra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondása szerint a hét új jogszabály közül kettő segíti a szakképzett munkaerő beáramlását az országba, illetve a foglalkoztatás növekedését, egy jogszabály a kis- és közepes vállalkozások költségeinek csökkentését idézi elő, egy jogszabály-módosítás pedig a nagyberuházások költségeit csökkenti annak érdekében, „hogy a világgazdasági kapacitások elosztásáért zajló globális versenyben sikeresek legyünk, magyarul minél több beruházást tudjunk Magyarországra hozni”. Három további jogszabály pedig finanszírozást biztosít a magyar vállalatok nemzetközi piacokon történő erőteljesebb pozíciójának kialakításához.

Szijjártó Péter szerint a világjárvánnyal új világgazdasági korszak köszöntött be és egy új világgazdasági verseny indult meg. „Az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok ebben az új világgazdasági versenyben a legsikeresebbek legyenek, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az esztendő végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést tudjunk felmutatni” - fogalmazott. Értékelése szerint a munkaerőpiacot illető jogszabály-módosításokkal lehetővé válik, hogy „ellenőrzött módon és szigorú feltételek között lehetőség legyen arra, hogy nem szomszédos harmadik országbeli munkavállalók átmeneti időre Magyarországra jöjjenek munkaerő-kölcsönzésen keresztül is”. Hozzátette: nagyon szigorú feltételrendszer szerint minősített munkaerő-kölcsönzői kört állapítanak majd meg, amely a komoly, nagy tapasztalattal és nagy, nemzetközi kitekintéssel bíró magyar munkaerő-kölcsönző cégek számára megteremti annak a lehetőségét, hogy szakképzett munkaerőt bocsássanak a magyar vállalatok rendelkezésére.

A másik, ugyancsak a munkaerőpiacot érintő jogszabály lehetővé teszi, hogy a jövőben a munkahelyet teremtő bértámogatást mindenfajta megkötés, egyéb bürokratikus kötelezettség nélkül igénybe vegyék a vállalkozások annak érdekében, hogy regisztrált álláskeresőket vehessenek fel. „Ezzel tehát mindazokat segítjük, akik munkanélkülivé válnak, vagy váltak, mert a gyors újraalkalmazásuk mindenfajta megkötés és bürokratikus teher nélkül lehetővé válik” – vélelmezte.

A miniszter szerint azzal, hogy a kis- és közepes vállalkozások egyre több hitellehetőséghez jutnak, egyre több dolguk van a közjegyzőkkel. Annak érdekében, hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet, a felmerülő közjegyzői munkadíjakat ötven százalékkal mérséklik. Emellett csökkennek a beruházásokhoz kötődő régészeti költségek is, hogy ne csússzanak emiatt hónapokat a beruházások.

Szijjártó a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességével kapcsolatban bejelentette, hogy az Eximbank egy olyan „kifektetési kedvezményes hitelprogramot indít meg”, amellyel a magyar vállalatok külföldi vállalatfelvásárlásait finanszírozzák. Az Eximbank egy zöld finanszírozási programot is elindít, amely kedvezményes kamatozású beruházási hitelt jelenthet azon magyar vállalatok számára, amelyek a beruházásuk során a környezetvédelmet, a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot is előtérbe helyezik. Emellett az Eximbanknál bevezetnek egy olyan könnyítést is, amely olcsóbbá teszi az exportáló magyar vállalatoknak nyújtott állami kezességvállalást, vagyis az exportgaranciát.

PRINT LAPOK