Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Világ
Magyar-román közös érdekek
2021. február 23.
Románia a negyedik legfontosabb exportpiac hazánk számára – közölte Szijjártó Péter, aki szerint az Erdélyben élő jelentős magyar közösség miatt is kritikus fontosságúak az országaink közti összeköttetések.

Bukarestben járt a minap külgazdasági és külügyminiszterünk, ahol az új román kormány több tagjával találkozott. Azt hangsúlyozta, hogy a közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét. Szijjártó szerint a két nép ezer szálon kötődik egymáshoz, Románia és Magyarország gazdasági, kereskedelmi, energetikai és közlekedési kötődései pedig egyértelművé teszik, hogy kölcsönösen érdekeltek egymás fejlődésében. Annál inkább, mivel Románia a negyedik legfontosabb exportpiac hazánk számára, emellett az Erdélyben élő jelentős magyar közösség miatt is kritikus fontosságúak a két ország közti összeköttetések.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Bogdan Aurescu külügyminiszteren kívül Claudiu Nasui gazdasági, Catalin Drula közlekedési, Virgil Popescu energiaügyi és Cseke Attila fejlesztési miniszterrel is találkozott. Román kollégáival egyebek között arról állapodtak meg, hogy 2024-ig megnyitják a két ország közti harmadik autópálya-összeköttetést Mátészalka és Szatmárnémeti között, és másutt is új határátkelőket engedélyeznek. Megfogalmazása szerint nevetséges és egyben szomorú, hogy létezik tíz olyan, határon átvezető út, amely megépült, közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték. A magunk részéről vállaljuk a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, a románoktól pedig azt kérjük, hogy engedélyezzék a tíz út használatba vételét.

Vasút és gáz

A tárgyaló partnerek arról is megegyeztek, hogy 2024-re Magyarország kétvágányúsítja a Budapest-Békéscsaba-Lökösháza vasútvonalat, amely a határ túloldalán Kürtöstől folytatódik. A románok is végrehajtják a modernizációt, így Budapest és Bukarest között mind a személy-, mind a teherforgalom számára jelentős mértékben le fog csökkenni a vasúti közlekedési idő.

Ugyancsak közös érdek, hogy a Fekete-tenger Romániához tartozó gázmezőin mielőbb meginduljon a gáz kitermelése, hiszen ez Magyarország számára újabb gázbeszerzési forrást jelentene. Megállapodtak arról, hogy amennyiben megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, a Romániát Magyarországgal összekötő gázvezeték kapacitását megduplázzák, a jelenlegi 1,75 milliárdról 4,4 milliárd köbméterre bővítik, megnyitva a román gáz előtt a magyar, továbbá hazánkon keresztül a többi közép- és nyugat-európai piacot.

Szijjártó Péter több olyan közös érdekről tett még említést, amelyben a román féllel együtt akarnak fellépni Brüsszelben. Ezek egyike a nukleáris energia ügye, amelynek használatát az európai energiaszabályozás jelenleg háttérbe próbálja szorítani. Közös érdek Bulgária és Görögország gázvezetékrendszerének mielőbbi összekötése is, amely hozzáférést biztosíthat Románia és Magyarország számára a déli gázszállítási útvonalhoz, amely a Kaukázusból, később pedig a Közép-Ázsiából származó gázt juttathatja el ebbe a térségbe. Közösen fognak fellépni annak érdekében is, hogy az úgynevezett uniós „mobilitási csomagot” a jövőben ne érvényesítsék, mert az hátrányos helyzetbe hozza a közép-európai, köztük a magyar és román szállítmányozási vállalatokat.

Híd-szerepben

Külügyminiszterünk megbeszélést folytatott a bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is egyeztetett. Miniszterünk szerint a két ország közeledését szolgálja az is, hogy kormányzati szerepvállalása révén a romániai magyarok képviselete részese a Románia számára fontos döntések meghozatalának. Úgy értékelte: helyes döntés volt az RMDSZ belépése a bukaresti kormánykoalícióba, ami újabb hidak képzésének lehetőségét hordozza Magyarország és Románia között, és világossá tette: nem az ellenségeskedésnek van itt az ideje, és ha hajlandóak és képesek vagyunk a közös érdekekből kiindulni, az mind Magyarország, mind Románia súlyát és sikerességét, erejét meg fogja növelni.

A címlapkép forrása: www.kormany.hu

 

PRINT LAPOK