A miniszterelnök az augusztus 20-i díszünnepségen, az Országház előtti tisztavatáson mondta el szokásos ünnepi beszédét és fogalmazta meg a magyarság megmaradásának hét törvényét. Az én személyes – és vállaltan szubjektív – véleményem szerint hatásvadász, közhelyekkel megtűzdelt, csöpögős pátosszal teli volt az idei beszéd, de ugyanakkor a magyarság szupremáciája is kicsendült belőle (még a lengyel összefogás emlegetése ellenére is), sőt, mintha egy csipetnyi militarizmus és fasizmus is lebegett-libegett volna benne.

De hogy konkrét legyek, az olyan panelek mellett, mint az élet kötelesség, az önzés hálója, kétségek gyötörnek bennünket, lássuk a beszédből azt a bizonyos hét pontot, amely „a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának könnyekkel és vérrel kiizzadt hét törvénye, a megmaradás és túlélés törvényei, amiket fel kell vésni hazánk tartóoszlopaira:

• Haza csak addig van, amíg van aki szeresse.
• Minden magyar gyermek, újabb őrhely.
• Az igazság erő nélkül keveset ér.
• Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni.
• Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük.
• Határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs.
• Egyetlen magyar sincs egyedül.”

A hét pontról két gondolat jutott eszembe, és két idézet, ami ide kívánkozik. Elsőként, stílusosan, Szent István intelmei fiához, közülük is az idegenekről szóló intelem:

„Lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország. Hagyom azért, fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak. Mert ha te elrontani törekedel, amit én építettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon nagy kárát fogja vallani országod.”

Jó nagyot, úgy kilencszáz évet ugorva az időben, következzék a másik idézet:

„Politikánk célja a magyar nemzet megerősítése, felvirágoztatása, a nemzet minden tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosítása. Mivel ez a cél csakis szilárd alapokon nyugvó, határozott célkitűzésekkel dolgozó alkotmányos központi akarat által irányított független nemzeti állam keretén belül valósítható meg, politikánk közvetlen feladatául az öncélú nemzeti állam kiépítését tekintjük.”

A célkitűzés 1932-ből, a Gömbös-kormány Nemzeti Munkatervéből származik. Abból az időszakból, amikor minden nemzeti színekbe öltözött, és ugyanúgy a munkaalapú társadalom lett a jelszó, mint mostanság.

A Gömbös kormányról, ill. Gömbös Gyuláról óhatatlanul Mussolini jut eszembe, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy Gömbös fasiszta politikus volt. Annak ellenére sem, hogy kortársai Mussolini után a Gömbölini gúnynevet akasztották rá. Nem, Gömbös és kormánya tevékenysége sokkal bonyolultabb, összetettebb annál, minthogy elintézhető lenne annyival, hogy fasiszta. Az viszont tény és való, hogy az 1944-ben kormányra kerülő nyilasok nem a semmiből jöttek. És ha a hasonlatok többnyire sántítanak, mint ahogy tartja a mondás, abban van valami, hogy a történelem, a történelmi folyamatok egy spirál mentén ismétlődnek.

Hát ezért van az, hogy bennem megszólal a vészcsengő, ha olyanokat hallok, olvasok vezető politikusainktól, hogy – és most néhány idézet Orbán Viktor ünnepi beszédéből:

• kétségek gyötörnek bennünket az európai civilizáció jövője miatt
• a Nyugat lemondott a nemzet erejéről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a keresztény Európáról, ehelyett migrációval, nyitott társadalommal és szivárványos családokkal kísérletezik
• évszázadok óta nem kínálkozott ilyen esély a közép-európai népek számára, hogy a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti tengertől a Balkánig maguk szabják meg sorsukat.
• mi magyarok vagyunk a Kárpát-medence legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, amelyből kötelességek fakadnak