Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Világ
Meglepetés Szlovákiában
2021. március 20.
Nagy meglepetést okozott Szlovákiában a GDP, hiszen a szlovák gazdaság tavaly a negyedik negyedévben mindössze 2,7%-kal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, miközben az elemzők 4,3%-os visszaesést vártak.

Európában a negyedik negyedéves GDP-adatok szinte mindenütt felülmúltak a várakozásokat, így Szlovákiában is. Az év utolsó három hónapjában értek be a korlátozások, de úgy tűnik, ezeknek sokkal kisebb hatása volt a gazdaságra, mint az első körös, tavaszi lezárásoknak.

Ami az összteljesítményt illeti, 2020-ban 5,8%-kal esett vissza a szlovák gazdaság teljesítménye az előző esztendőhöz képest. A világjárvány számlájára írható visszaesés enyhébb, mint a tavalyi pesszimista becslésekben várt 9-12 %-os csökkenés. Az ország pénzügyminisztere szerint a viszonylag jónak tekinthető szlovákiai adatokat főként a munkaerőpiac stabilitása eredményezte. A stabil munkaerőpiac pedig elsősorban az ipari termelőknek köszönhető, akik 2020-ban nem kényszerültek nagy elbocsátásokra. Mivel a szlovák gazdaság függ a külföldi partnerek helyzetétől is, a gazdasági visszaesést nagyrészt a befektetések elmaradása okozta, valamint az, hogy zsugorodott a raktárkészletre történő gyártás. A járvány második hulláma enyhébb hatással bír a szlovák gazdaságra, még úgy is, hogy az egészségügyi helyzet sokkal súlyosabb. A szakminiszter idén 4,3%-os, 2022-ben pedig 3,9 %-os gazdasági növekedésre számít.

2019-hez viszonyítva a múlt évben Szlovákia éves exportja 6%-kal csökkent, összértéke 75,5 milliárd euró. A behozatal 8,2%-kal volt kevesebb, 72,8 milliárd eurót tett ki. A szlovák külkereskedelmi többlet 1,7 milliárddal nőtt, 2,7 milliárd euróra.

Az Európai Unióba irányult a kivitel 78,4%-a, a csökkenés 7,3%. Az EU-ból származó behozatal 5,8%-kal lett kevesebb, a teljes behozatal 67,1%-át teszi ki. A nem az Unióba irányuló export csupán 1,2%-kal csökkent, az import viszont 12,7%-kal.

Az export 64%-a az autóiparnak köszönhető, a behozatal 50,6%-a is ehhez az ágazathoz köthető.

 

PRINT LAPOK