Nyíregyháza kőszínháza 126 esztendővel ezelőtt, 1894. február 6-án nyitotta meg kapuit a színházkedvelő közönség nagy örömére. A Móricz Zsigmond Színház önálló társulatának története 1981. október 17-én Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művévelbkezdődött el. A Kováts Dénes újságíró által írt és szerkesztett kiadvány röviden felidézi a színház történetét, bemutatja játszóhelyeit, (hiszen napjainkban már hat különböző helyen szolgálja a kultúrát!), majd interjúk sora következik.
A Móricz Zsigmond Színház szerepéről, az évadtervezésről és számos más témáról, gyakorlatilag a „színházcsinálásról” szól a Vezérfonalak című fejezet, melyben a szerző Kirják Róbert igazgatót, Horváth Illés művészeti vezetőt és Sediánszky Nóra művészeti tanácsadót szólaltatja meg. A következő fejezetben a 2019/2020-as évadban a társulatot alkotó 25 színművésszel készült interjúsorozat olvasható, majd megismerhetik a nyíregyházi színház örökös tagjait, illetve a színházi munkatársak névsorát. A záró fejezetben néhány színházrajongó néző vall az épülethez és a társulathoz való kötődéséről.
Kirják Róbert igazgató így ajánlja a könyvet a leendő olvasók figyelmébe:
„Egy színházról megjelenő kötet mindig élményt, ünnepi alkalmat jelent. Élményt, mert másképp, más módon mutathatja be a színház intézményét és művelőit, mint azt az előadások alkalmával megszokhattuk, más megközelítést, másféle közelséget kínál; és ünnepet, mert emléket állít annak az egyszeri és megismételhetetlen, fáradságos és gyönyörű együttműködésnek, amit úgy hívunk, színházcsinálás…
Ebben a kis kötetben a színház alkotói, munkatársai vallanak hivatásukról, önmagukról, arról, mit jelent számukra a színház, mit tartanak legfontosabb feladatának. Személyes és megindító portrékon keresztül találkozhatnak – kicsit másképp – azokkal, akik estéről estére produkcióikkal örvendeztetik meg Önöket, akik színházi találkozások révén lettek közeli ismerőseik.
Ezeknek a beszélgetéseknek segítségével még közelebb kerülhetünk egymáshoz – fogadják nagy szeretettel!”
A keménytáblás, 280 oldalas színes kötet a Móricz Zsigmond Színház kiadásában és a Feliciter Kiadó gondozásában jelent meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, „A magyar előadó-művészet megőrzése” program keretében.