Sorozatunkban a nyíregyházi színház művészeit mutatjuk be, ezúttal István Istvánt, akinek még van (nem hangoztatott) szerepálma; aki szeret a Krúdy Kamarában játszani, mert a kis színpad, az nézők közelsége inspirálja; aki szerint a szerep nagyságától fontosabb a feladat izgalmassága; s aki úgy véli: a jó társulat olyan, mint a nyíregyházi.
Úgy hírlik, téged már gyermekkorodban felszippantott a színpad, így egyenes út vezetett ahhoz, hogy színművész legyél.
Igen, hamar eldőlt, hiszen nyolcadik osztályos koromra elhatároztam, hogy színész leszek. A sepsiszentgyörgyi színházban már gyerekként szerepeltem, ez a „fertőzés” tulajdonképpen onnan datálódik. A színházban nőttem fel. Diákként szavaltam, monológokat mondtam, irodalmi színpadi előadásokban vettem részt.
Anyukám színésznő volt, de én őt színpadon sosem láttam, mert a születésem előtt abbahagyta, tehát ilyen értelemben nem volt családi indíttatás. Illetve tulajdonképpen mégis, ha másképp nem, akkor a génekben. Volt egy csodálatos színésznő unokanővérem, István Márta, aki őstehetség volt. Sajnos már nincs köztünk.
Miként emlékszel a marosvásárhelyi főiskolai évekre?
Nagyon szerettem a várost, albérletben laktam, a főiskolán kiváló tanáraim voltak. Talán a nem annyira fiataloknak mond valamit Csorba András neve, aki az Aranyember című film címszereplője volt, ő lett az osztályvezető tanárom. Sajnos hatvan évesen, még elsőéves koromban elhunyt. Az Aranyemberben együtt szerepelt Bárány Frigyessel, nyíregyházi társulatunk örökös tagjával. Amúgy a többi tanárunk is mind kiváló pedagógus és egyéniség volt. Megemlítem közülük Ferenczy Istvánt (a magyarországi színházakban és filmekben sokat szereplő Ferenczy Csongor testvére), engem ő készített fel a felvételire. Olyan színész óriásokat emelek még ki, mint Lohinszky Loránd vagy Tarr László, bár ők nem tanítottak. Csak bámultuk őket, így természetes, hogy inspiráltak bennünket. Nézőként is nagy színházba járók voltunk, nélkülünk nem rendeztek premiert, ez teljesen természetes. Néhányszor a vásárhelyi színházban is felléphettünk, így belülről is megtapasztaltuk a légkört.
Először a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának lettél a tagja. Hogyan kerültél oda?
Ketten végeztünk fiúk abban az évben, az akkori igazgató mindkettőnket hívott, igent mondtunk. Négy év után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz szerződtem, később visszamentem Szatmárnémetibe.
Miért vált a színész? Ellentétek vagy magánéleti okok miatt? Esetleg új impulzusokra van szüksége?
Bármelyik lehet. Én főleg az impulzusok miatt, mert azok nagyon fontosak. Vidéki színésznek lenni ugyanazon a helyen hosszú ideig nagyon veszélyes! A nézők megszeretnek, és belekényelmesedsz ebbe az állapotba. Megszűnik az önmagaddal szembeni maximális elvárás. Rengeteg példát látok erre. Úgy éreztem más hatásokra, környezetre, inspirációkra vágyom, ezért igazoltam Temesvárra. Csodálatos város volt abban az időben, öt évet töltöttem ott. Közben felvettek a Zeneművészeti Főiskola operaének szakára, de végül nem végeztem el. Hogy miért? Gyáva voltam. Nem mertem harmincévesen bevállalni a színházi munka mellett egy második egyetemmel járó szellemi és anyagi megterhelést. Ha valamit megbántam az életben, akkor ez az! Tanáraim nagy jövőt jósoltak. Drámai tenor vagyok, ami a legritkább hang a férfihangok között. De ez már történelem…
Nyíregyházán hallottalak énekelni, s az jutott eszembe, többször kellene zenés szerepet kapnod.
Tulajdonképpen én már kiöregedtem ezekből. A hangom ugyanis fiatal operett vagy musical hősöké, de a tény az, hogy ötvenhárom éves vagyok. A hangom és a korom nem egyazon életkorban vannak. Tudomásul vettem, de örülök, ha dalra kell fakadnom. Olyankor rám csodálkoznak: „Hú, te ilyen jól énekelsz?” „Ja, ilyen jól.”
Tavaly a Bob hercegben, most a Tanár úr kéremben megtaláltak azok az úgymond idős énekes szerepek, amelyek nekem valók, és a legnagyobb örömmel játszottam el.
A szatmárnémeti és a temesvári éveidet hogyan értékeled?
Temesváron nagyon foglalkoztatott voltam, abban a négy esztendőben kifejezetten sok és remek szerepet játszottam el. A legszebb emlékem talán a La Mancha lovagja musical Sancho Panzája volt. Akkori kollégáim, munkatársaim a mai napig Sanchonak hívnak. Ez talán jelent valamit…
Szatmáron istenigazából Keresztes Attila hároméves igazgatása alatt éreztem magam színésznek. Csodálatos szerepeket kaptam! Egyik nagy kedvencem a Három nővér Kuliginja volt. Keresztes távozása járult hozzá az én eljövetelemhez is. Az, hogy milyen feladatokkal bíznak meg, sok mindentől függ. Nyilván saját magamtól is, de közrejátszanak igazgatóváltások, a társulati hierarchia, ami sok esetben bebetonozott. Évtizedek óta kikiáltott „vezető színészek” mellett nem rúghatsz labdába. A színésznél nincs kiszolgáltatottabb! 2014-ben már úgy éreztem, hogy tényleg távoznom kell Szatmárnémetiből, elég volt abból, ami akkor azt a színházat jellemezte. Szörnyű idegállapotban voltam.
Tasnádi Csabával jó néhány darabban dolgoztam Szatmárnémetiben, ahol többször is rendezett, jól ismertük egymást, így vettem a bátorságot, és megkerestem. Megkérdeztem, mit szólna, ha ősztől nyíregyházi színész lennék, azt felelte, szeretettel vár. Hálás vagyok ezért.
Számomra emlékezetes A kisfiú meg az oroszlánok című mesedarabbeli jeleneted: ott ültél a Nagyszínpad előterében a bal oldalon, látszólag nem csináltál semmit, csak a körmödet kezdted piszkálni, tisztogatni, miközben a többiekkel zajlott a cselekmény. Az a jelenet egy érdekes és hatásos karakterjáték volt, mellékzönge, mégis nagyon megmaradtak bennem a mozdulataid, a mimikád.
Megtisztelő, hogy ezt így megjegyezted! A színész a gyerekdarabban is próbálja elérni, hogy a jelenléte igaz legyen. Nagyon fontosnak tartom, hogy már gyerekkorukban „fogjuk meg” a színháznak a rajongókat, mert belőlük lesznek a felnőtt nézők, majd, valamikor.
Évi három-négy premier és változatos témájú darabok során viszonylag sok arcodat meg tudtad mutatni a nyíregyházi közönségnek.
Engem Schlanger András szerződtetett le, addig fellépti díjas voltam. Ő azt mondta nekem, hogy én egy jolly joker vagyok, aki bármikor bármire bevethető, és egy ilyen karakterre szükség van a színházban. Jómagam is úgy érzem, hogy valami ilyesmi vagyok. Elég széles a skálám. Dráma, vígjáték, zenés darab… Ugyanakkor csak jolly jokernek lenni kevés. Néha még az én koromban is jólesne, ha időnként „bennem gondolkodnának”, ahogy ezt színész nyelven mondjuk. Mindezt annak ellenére is így gondolom, hogy ötvenhárom évesen már rég megváltoztak az életemben a fontossági sorrendek. Imádom a színházat, de nem az a legfontosabb!
Kedvenc műfajod?
Kifejezett kedvencem nincs, de annyi bizonyos, hogy nagyon szeretek a Krúdy Kamarában játszani. A kis színpad, a néző közelsége engem sokkal jobban inspirál. Talán azért is, mert ott lehet filmes eszközökkel dolgozni. Sokkal intimebb, sokkal érdekesebb az a világ. Egyetlen szemvillanással megoldható az, amihez a Nagyszínpadon talán széles gesztusok kellenek.
Nyíregyházán melyik darabodat, illetve alakításodat emelnéd ki a sok közül?
Tasnádi még ideszerződésem előtt, szatmári színészként „beugratott” az Anconai „kettesbe”. Ez volt az itteni bemutatkozásom. Csodálatos volt az a szeretet, ahogyan a társulat akkor fogadott! Nem mindig a szerep nagysága számít, hanem inkább az a közeg, amiben megteremtődik. Ez sokkal fontosabb bárminél!
Kedvenc szerepem Sipos úr volt az Illatszertárban. De mondhatnám a Krúdy Kamarában bemutatott Asszony asszonynak farkasa című előadást is, amelyben a férfi főszerepet játszottam. Az egyetlen főszerepet itteni pályafutásom alatt. Kilencszer ment. Egy kamaraszínpadi bérlet nyolc előadást jelent… Belepusztultam, hogy megmutassam, mit tudok egy szerintem izgalmas rendezésben, Koltai Gáborral. A kutya nem emlékszik se rám, se az előadásra. És mégis. Másfél hónap próba… A semmiért. És egy átlagos színész pályafutása erről szól. Ötvenhárom évesen ezt már tudni kell kezelni.
Nagyon szerettem a Bob herceg Pomponiusát is, nagyszerű volt Horváth Margit partnerének lenni. De maradjunk a kis szerepeknél! Például most az Úri muriban Lefkovits. Már az olvasópróbán beleszerettem. Egyetlen zárt jelenet csupán, de amit Móricz elmondat ezzel az emberrel a házasságról, a feleség szerepéről, az fantasztikus feladat! Tíz percig kell színésznek lenni, de akkor nagyon!
Nem feltétlenül a nagy szerep, a gyakori színpadi jelenlét a színész vágya, bár nyilvánvalóan hálás dolog főszereplőnek lenni. De legalább ennyire fontos a feladat izgalmassága.
Volt, van szerepálmod?
Már nincs. De, hazudok… Főiskolás koromban nagyon szerettem volna Presser Rádiósát eljátszani, elénekelni a Padlásban. Szatmárnémetiben megkaptam a lehetőséget, így ez kipipálva. Volt még néhány, ami nem jött össze. Ezekről tényleg soha nem beszélek. Tulajdonképpen semmi nem jött össze…
Még egy van, amire szerintem most már korban is, tapasztalatban is érett vagyok, és még el is tudnám énekelni… Oké, kimondom: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musicalből. De azt hiszem ez is a „soha nem fogom eljátszani” kategória…
Milyen típusú színész vagy? Mennyire könnyű téged rendezni?
Szeretek a rendező „ölébe beleülni”, imádom, ha rábízhatom magam. Szívesen dolgozom például Keresztes Attilával – jó barátom is –, akinél tudom, nyugodtan hátradőlhetek. Mond valamit, s utána semmi más dolgom nincs, csak azt betartani, mert akkor biztosan jó leszek.
Mohácsi Jánossal élmény együtt dolgozni. A Mohácsi testvérek nekem gyakorlatilag főszerepet írtak a Delilába, amit nem mutathattunk be. Amikor elkezdtük a szövegkönyvet olvasni, a szerepem egy pici, ötmondatos volt, a második felvonásban. Már dolgoztam Mohácsival, így egyáltalán nem estem kétségbe. Pontosan tudtam, hogy nem fog magamra hagyni. Nem is hagyott! Írtak számomra egy briliáns szerepet. Egy ügyvéd nagybácsi lettem, akinek saját története van a darabon belül.
A szerződtetési tárgyalások során meg szoktuk beszélni, hogy kikkel dolgoztunk, milyen élményeink vannak. Mohácsi Jánossal kapcsolatban azt mondtam, hogy a szakmai tudása mellett attól zseniális, hogy szereti a színészeket. Ennyi a titok! Mindössze szeretetre vágyunk… Rendezőközpontú színházi világban élünk, ezért marhára nem mindegy, hogy kivel dolgozunk. Egy próbafolyamat tud öröm lenni, de rettenetes kínszenvedés is! Nekem bőven kijutott az utóbbiból is, de szerencsére örömmunkáim is voltak. Keveseknek adatik meg a csupa öröm karrier. Egykori mesterem azt mondta, hogy tízévente egy máglyát kellene rakni, és azon elégetni azokat, akik nem erre a pályára valók. Néha melegednék egy ilyen tűz mellett… Vagy én lennék a máglyán? Ki tudja…?
Mitől függ, hogy az adott karaktert könnyen vagy kínlódva formálod meg?
A játszandó szereppel akkor szembesülök, amikor elolvassuk a darabot, és akkor kialakul egy kép bennem, hogy nagyjából milyennek kell lennie, miként képzelem el. Ehhez jön a rendező koncepciója, amit vagy könnyen össze tudunk egyeztetni az enyémmel, vagy sem, néha kínlódni kell. Ugyanakkor nekem ez motivációt is jelent. Keresztes Attila 2013-ban Szatmárnémetiben rendezte Barta Lajos Szerelem című darabját, melyben Komoróczyt játszottam. Ez minden férfi színész számára jutalomszerep. Akart, vágyott, csodás szerep, de nagyon-nagyon nehéz! Mivel igen sok monológja van, ezért két próba között mindig bevonultam a színház stúdiójába, ahol egyedül lehettem, gyakorolhattam, így építettem fel az én Komoróczymat. Szóval motiváció….
Évadonként három-négy premier, emellett áthozott darabok adnak munkát a színésznek. Hogyan lehet ennyi szöveget megtanulni, visszaidézni?
Nem tudom, nekem ez annyira magától értetődő már gyerekkoromtól. Nem jutott soha eszembe, hogy erőfeszítés lenne. Teljesen természetes és normális, hogy hazamegyek, elkezdem magolni, és egyszer csak bent van. A próbák során pedig finomodik. Később ugyanúgy töröl is az agy. Ami fontos, azt a szöveget megőrzi, amire már nincs szükség, törli. Persze velem is előfordult, hogy bár százszor játszottuk a darabot, egyszer csak azon kaptam magam a színpadon, hogy nem tudom, mit kell mondanom. Súgó már nincs, az ember így maga megoldja, vagy besegít a játszótársa... A minap a Tanár úr kéremet játszottuk már sokadjára, s mielőtt bementem volna a színpadra, magamban elkezdtem dúdolni a soron következő dalt. A második sor nem jutott eszembe. Teljesen kétségbe estem, erőltettem, aztán valahogy beugrott, amikor színre léptem.
Szerinted milyen a jó színház, a jó társulat?
A jó társulat az olyan, mint a nyíregyházi. Amikor idejöttem Szatmárnémetiből – negyvennyolc évesen –, egyetlen dolog érdekelt. Nem a karrier, nem a szerepek, hanem az, hogy örömmel menjek be a munkahelyemre! Bejött! Befogadó ez a társulat és baráti, úgyhogy teljesült a kívánságom. Ilyen értelemben szerintem a legjobb helyre érkeztem. Évről évre jönnek ide fiatal színésznők, színészek, alig tudok olyat mondani, akit ez a társulat ne fogadott volna szeretettel. Úgy tartják, hogy bizonyos kor után már nem köttetnek igazi barátságok. Cáfolom! Itt köttetnek!
A színház soha nem fog meghalni. Egy vidéki társulatnak, amilyen mi is vagyunk, az a feladata és kötelessége, hogy a teljes repertoárt lefedje, legyen benne zenés darab, komédia, dráma egyaránt. Mindez magas színvonalon. Alapvetően úgy gondolom, a mi színházunk ennek a feladatnak eleget tesz. Csodálatos színészeink vannak! Azt szeretem legjobban, amikor a nézőtéren ülhetek, és rajonghatok értük! Minden színpadi szívdobbanásuk az enyém is olyankor. Velük élek-halok, és persze utána velük is bulizok. És hálás vagyok minden tehetséges pillanatukért!
Miért járjunk színházba? Mivel érvelnél, ha meg kellene győznöd?
A színház az egyetlen művészet, ami egyszeri és megismételhetetlen. Az a pillanat, amit te nézőként ott elkapsz, azt csak te kapod el, csak akkor és csak ott. Nincs rá lehetőség, hogy még egyszer ugyanúgy megismétlődjön. Ahogyan én akkor és ott kimondom azt a mondatot, azt még egyszer úgy nem fogom kimondani. A dolog egyedisége és megismételhetetlensége miatt más a színház, mint bármilyen egyéb művészet. A szobor, a festmény mindig ugyanolyan, a színházi előadás nem. Talán az élőzene hasonlatos még hozzá.
Kedvelt szabadidős elfoglaltságaid?
Amikor csak tehetem, Münchenbe utazom a barátnőmhöz. Ő ott él, ötödik éve utazgatunk egymáshoz. Működik.
Itthon rengeteg zenét hallgatok, különösen az operát kedvelem. Amibe mostanában szabályosan beleszerettem, az a portugálok melankolikus zenéje, a fado. Ülünk a tengerparton, nézzük a naplementét, és rettenetesen fáj a lelkünk tőle… Csodálatos zene, miként a portugál nyelv is. Főleg énekesnők előadásában hallgatom, fantasztikus hangulata van a dalnak és gitárnak együtt. Amúgy meg sok mindent szeretek, például a klasszikus rockot is.
Imádok főzni is. Mindent. Sütni nem sütök, édességben nem vagyok otthon. Főzök thai kajákat, szeretem a fűszeres, ázsiai ízeket, de az olasz konyhát is. Közben mindig és kizárólag operát hallgatok, általában a Traviata szól. Verdi a kedvenc, és leginkább a Traviata. Minden operában van egy-egy olyan rész, amit olykor átugrik az ember, de ennek minden hangja és taktusa itt van bennem, és nem tudok mást mondani, mint hogy ez valami fantasztikus. És amire nagyon büszke vagyok az az, hogy körülbelül három éve rendszeresen sportolok. Edzőterembe járok. A lényeg, hogy ez nem teher, hanem életforma!
Kedvenc színészed?
Mindenki, aki jobb nálam! De nem megkerülve a kérdést, kedvenc színészeim azok a kollégáim, akiknek úgy tudok a szemükbe nézni, hogy onnan visszajön valami! Áldott állapot…
A fotón: az Úri muri Lefkovicsaként (Móricz Zsigmond Színház archívuma))
Az interjú eredetije a Mindenünk a színház c. kötetben jelent meg 2020-ban, a Móricz Zsigmond Színház kiadásában, a Feliciter Kiadó gondozásában. Írta és szerkesztette Kováts Dénes.
A Mindenünk a színház című kötet 1.500 Ft-os áron megvásárolható a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában (4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 6., nyitva hétfőtől péntekig 9-17 óráig).
Amennyiben a könyvet Ön postafordultával szeretné kézhez kapni, megrendelését Nyíregyháza területén való kiszállítással együtt 1.900 Ft-os áron, Nyíregyházán kívüli kiszállítással pedig 1.500 Ft + 1.795 Ft szállítási költség megfizetése mellett tudják teljesíteni. A vásárlás és postázás részleteiről további tájékoztatást a szervező- és jegyirodája munkatársai a szervezes@moriczszinhaz.hu emailcímen, továbbá hétköznap 9 és 17 óra között a +36-30-303-2875 és a +36-20-233-2926 telefonszámokon is készséggel nyújtanak.
