Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Kult
Móricz Online – itt a színházi videótár
2021. március 11.
A Móricz Zsigmond Színház a 2020 november és 2021 február között összesen több mint kettőszázezer megtekintést elért online műsorsorozatait követően újabb produkciókat tesz elérhetővé a színházrajongók számára.

A járványhelyzet és az ezzel járó szigorítások jelentősen megnehezítették a színházak működését. A helyzeten javítandó számos produkció és előadás került az online térbe, ahol kedvező fogadtatásra találtak – a nyíregyházi teátrum esetében is. A Móricz Zsigmond Színház a közönségkapcsolatok további fenntartása és a közönségigény kiszolgálása érdekében 2021 márciusától az újonnan induló, Móricz Online elnevezésű online videótár-programja keretében több korábbi, illetve jelenleg is repertoáron lévő produkciójának felvételét teszi online formában, on demand-jelleggel elérhetővé, elsőként az Úri murit.

A három kamerával rögzített és gondos utómunkával elkészített, HD minőségű TV-felvételek a nyíregyházi teátrum közelmúltjának és jelenének válogatott előadásait a nézők otthonában keltik életre, s a közelképek hatására azok számára is újszerű élményt fognak nyújtani, akik az adott előadásokat a színház falai közt korábban már megtekintették.

A Móricz Online videótár bármikor megtekinthető előadáskínálata egyaránt tartalmazni fog ingyenes és fizetős tartalmakat, melynek egyes darabjait fokozatosan teszik közzé a színház honlapján (www.moriczszinhaz.hu).

A videótár egyes felvételeire megváltott online belépőjegyek – a vásárló felhasználói fiókján keresztül, illetve adott időablakon belül – az előadások tetszés szerinti, rugalmas, akár országhatáron túli megtekintését is lehetővé teszik.

A videótárban elsőként Móricz Zsigmond Úri muri című színművének Szőcs Artur-rendezte nagy sikerű előadása lesz elérhető 2021. március 12-től, melyre online jegyek 2021. március 8-ától a Színház honlapján keresztül válthatók.

A főbb szerepekben Nagyidai Gergő, Kuthy Patrícia, Litauszky Lilla és Mertz Tibor láthatók.

Az előadás színlapja itt érhető el: https://www.moriczszinhaz.hu/eloadasok/uri-muri-539

Közkívánatra, a 2019/20-as évad azon bérletes nézői számára, akik még nem tudták megtekinteni az előadást, az Úri muri felvételét a Móricz Online videótár felületén számukra térítésmentesen teszi hozzáférhetővé a Móricz Zsigmond Színház. A bérletes nézőket a bérleteik online jegyekre való beváltási módjáról hamarosan emailben tájékoztatják.

PRINT LAPOK