Gobbi Hilda 1987-ben, végrendeletében hozta létre az Aase-díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”-nek, az epizodistáknak, azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és két színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.
Maga Gobbi Hilda így írt erről:
„Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistáknak csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot”.
A díjak átadására évek óta hagyományosan a Bajor Gizi Színészmúzeumban került sor, ahol minden a magyar színjátszás nagy alakjaira és elsősorban Gobbi Hildára emlékeztet. Gobbi Hilda kezdeményezésére alakult meg az intézmény, és szinte teljesen egyedül intézte el a múzeum létrejöttét, és hozatta rendbe Bajor Gizi villáját, hogy méltó helyen és módon emlékezhessünk az egyébként oly múlandó műfaj nagyságaira. Idén a pandémiás helyzetre való tekintettel az ünnepélyes díjátadó elmarad. A kuratórium tagjai – Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András – által kiválasztott művészek később kapják meg az elismerést.
A méltatásokban többek között így írnak a díjazott művészekről:
Horváth Margit (képünkön, Juhász Éva felvétele) a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze. Pályáját szülővárosában, Békéscsabán kezdte 1983-ban. Egy ideig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt, 1999-ben szerződött a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz, melynek azóta is oszlopos tagja, a világirodalom számtalan klasszikus zenés és prózai fő- és mellékszerepét eljátszotta. Szerepeit mindig a rá jellemző igényességgel és érzékenységgel építi föl, elmélyülten, aprólékos műgonddal, nagy fegyelemmel és alázattal dolgozik. Számára nincs kis vagy nagy szerep: minden egyes alakítása élmény számba megy. Egyetlen jelenetbe is képes egy teljes sorsot sűríteni, mégoly rövid színpadi jelenléte is emlékezetes marad a néző számára, személyes varázsa, egyedisége, mesterségbeli tudása révén. Kiváló énekesi adottságokkal rendelkezik, az operett- és musicalirodalom jelentős szerepeit játszotta már el. Prózai darabokban is otthonosan mozog. Horváth Margit 2020-ban bekerült a Kult50-be, az ötven legjelentősebb kulturális hazai alkotó és szereplő listájára, amelyet a Fidelio művészeti és kulturális magazin állít össze.
Szabó Éva a Centrál Színház színművésze. Példamutató alázattal dolgozik, még egy kis szerepben is képes maradandóan emlékezetes alakítást nyújtani. Műveltsége hatalmas, a színházművészet iránti elköteleződése páratlan. Összetéveszthetetlen orgánuma, önironikus humora, mély emberábrázolási képessége miatt méltán örvend népszerűségnek a közönség körében, kedves, meleg, empatikus személyisége révén minden kollégájával megtalálja a hangot. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ezt követték a debreceni Csokonai Színházban, a Békés Megyei Jókai Színházban és a kecskeméti Katona József Színházban töltött évadok. 1972-től negyvenkét éven át játszott a József Attila Színházban, 2014-től a Centrál Színház társulatának tagja, de az utóbbi években fellépett vendégként az Orlai Produkciós Iroda és a Pinceszínház előadásaiban is. 1983-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben a Film- és tévékritikusok díját is megkapta. Szabó Éva filmes életműve is jelentős, hangjának köszönhetően pedig Magyarország egyik szinkronlegendája.
Kuna Károly a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművésze. Egy egész ország ismerte meg 1975-ben, 18 évesen a Déry Tibor regényéből készült tévésorozatban, a Feleletben. 1980-ban Simon Zsuzsa osztályában végezte el a színművészeti főiskolát, majd Győr, Miskolc, Kaposvár, Veszprém, Székesfehérvár színházai voltak pályája állomásai. A fehérvári színház által létrehozott Vörösmarty-gyűrű díjat titkos szavazással elsőként ő kapta meg. Számos rendezőnek lett fontos színésze vidéki városokban és fővárosi független színházakban. A Robert Wilson-féle meghatározás szerint olyan típusú színész, aki azért lép színpadra, mert ott esténként dolga van önmagával. A jelenlétéből ez sugárzik. Minden este feltűnő a koncentrációja, az intenzitása, a színpadi személyiségének ereje és sűrűsége. Így aztán voltaképp mindegy is, hogy Kuna Károlyra nagy szerepet bíztak épp vagy kicsit. Nem döntő szempont az sem, hogy órákig van a színpadon, vagy csak tíz percig. Az az egy biztos, hogy ha ott van, akkor rabul ejt: muszáj rá figyelni, őt nézni, őt hallgatni.
Spilák Lajos a Stúdió K színművésze, az 1990-es évek végén tűnt fel a Hólyagcirkusz Társulatban. Könnyű volt megjegyezni őt, a hosszú hajú, lófarkas zenészt, aki bármin játszik; pengeti, üti, fújja, nyikorgatja, húzza, nyúzza – minden megszólal a keze alatt. Persze akik jobban figyeltek, már 1981-ben felfedezhették őt, amikor a Fodor Tamás rendezte Leonce és Lénában Szőke Szabolccsal párban játszottak utcaseprőt. A „Zajmester” megformálásáért (Csődcsicsergő) 2005-ben elnyerte a legjobb férfialakítás díját a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén. A komponálás, a zenei közreműködés és zenei felügyelet mellett jöttek a mind fontosabb drámai feladatok is. Mire a lófarka megőszült, a Stúdió K jelentős férfiszínészévé lett. Ha csak egyet lehetne kiemelni Spilák Lajos szereplései közül, az mindenképpen a Határaink című dokumentumszerű előadás lenne. Abban halkan, tárgyszerűen előadott egy monológot arról, hogy négy gyereke ment négy világtáj felé. Abból megérthettük: annál többet színésztől talán nem is kaphatunk, mint amikor a legőszintébben és a legteljesebben saját magát adja a színpadon.
