Az Extra Tej Kft. a szarvasmarhatelepét fejleszti, a beruházás részeként új istállók és egy hatállásos fejőház épül, borjúketrec rendszert is kialakítanak, a megújuló energiáról a jövőben napelemek gondoskodnak majd.
A több mint a közel 45 éves múltra visszatekintő, jelenleg 48 embert foglalkoztató vállalkozást mostani tulajdonosai 2003-ban vették át. Az utóbbi 18 évben mintegy kétmilliárd forint értékű beruházást hajtottak végre, amelyhez több mint 792 millió forint támogatást nyertek el.
A beledi telepen 2350 egyedet nevelnek, amelyből 950-960-at fejnek naponta háromszor. Egy nap alatt mintegy 37-38 ezer kilogramm tejet adnak a tehenek, tavaly összesen 12,5 millió kilogrammot értékesítettek. A termelt tej és az értékesített tej aránya 98 százalékos, ami jelzi, hogy a tehenek egészségesek.
Nagy István agrárminiszter elmondása szerint a 950 milliárdos programmal megnyitják az utat a versenyképességet, a hatékonyságnövelést és a gazdaság dinamizálását szolgáló, értékteremtő fejlesztések előtt, emellett támogatják a vállalkozások innovatív fejlesztéseit, digitális átállásukat és a hatékonyságuk növelését célzó beruházásokat.
A program részeként a tavaly év végén kiírt felhívásokra mutatkozó nagy érdeklődés miatt azok keretösszegét 280 milliárd forinttal emelik meg és már a következő hónapokban 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, köztük újabb állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztésére.
Az agrártárca vezetője szerint a célzott támogatásoknak köszönhetően a beruházási kedv fokozódik, tavaly az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázat keretösszegét éppen a népszerűségének köszönhetően 50 milliárd forintról 260 milliárd forintra emelték. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum százmillió forint, maximum kétmilliárd forint.
A döntések március vége óta folyamatosan születnek meg, eddig 277 pályázatra 123,5 milliárd forint támogatást ítéltek oda. Nagy István hangsúlyozta, hogy minden megfelelő pályázatot támogatnak és május végéig a legtöbbről döntenek. A támogatásoknak is köszönhetően, a pályázatok segítségével a marhatartó ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósulhat meg, összesen 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény, terület épülhet vagy újulhat meg.
Fotó: kormany.hu, Pelsőczy Csaba