Mindezt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár jelentette be, aki ismertette: a Magyar falu programon belül meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet. Elegendő idejük lesz a felkészülésre, hiszen a kiírásra két hónap múlva lehet benyújtani az első pályázatokat, majd az érintetteknek 30 napjuk van a beadott anyag véglegesítésére. Az utolsó benyújtási határidő július 18-a.
Az állatvédelemről indított internetes kérdőívre több mint 262 ezer válasz érkezett, ezekben a véleményüket elmondók kiemelt feladatként jelölték meg az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását – közölte Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. Elmondta: a pályázat célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A közelmúltban meghirdetett 500 millió forintos keret 14 ezer állat ivartalanítására elegendő.
A pályázat keretében az önkormányzat támogatást igényelhet, hogy segítséget nyújtson a település lakóinak kutyák és macskák állatorvos által elvégzett ivartalanítására, az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint mikrochippel való megjelölésére.