A hatodik segélycsomag tízezer helyi vállalkozásnak nyújt támogatást a járvány sújtotta ágazatokban, ezek a cégek körülbelül hatvanezer embert foglalkoztatnak.
A koronavírus-járvány negatív hatásai által leginkább sújtott mikro-, kis- és középvállalkozások összesen 615 millió dénár (10 millió euró) kamatmentes hitelhez juthatnak. Az Észak-Macedón kormány háromezer és harmincezer euró közötti kölcsönt nyújt az idegenforgalmi, vendéglátóipari és rendezvényipari vállalatoknak, valamint magán egészségügyi intézményeknek, kereskedőknek és kézműveseknek az ötödik COVID-19 segélycsomag részeként. Ezenkívül azok a pályázók, akiknek 2021-ben éves szinten legalább 10%-kal növekednek bevételeik, a kölcsön összegének 30%-át kapják támogatásként. Azok a pályázók, akik 2021-ben legalább 5%-kal növelik alkalmazottaik számát, szintén jogosultak a kölcsön összegének 20%-át támogatásként megkapni.
Észak-Macedónia költségvetési hiánya 6,9 milliárd dénárra (112,2 millió euró) csökkent az első negyedévben, szemben az előző év azonos időszakában mért 7,4 milliárd dénáros hiánnyal. A konszolidált költségvetési bevételek 48,5 milliárd dénárt tettek ki a január-márciusi időszakban, míg egy esztendővel korábban 46,5 milliárdot. Az összes kiadás 55,4 milliárd dénárra nőtt a vizsgált időszakban, szemben az egy évvel korábbi 53,9 milliárddal.
A februári 12,2%-os csökkenést követően 2021 márciusában éves szinten 7,6%-kal nőtt az ipari termelés Észak Macedóniában. Az év első negyedévét tekintve éves összevetésben 6,1%-kal esett vissza a vizsgált mutató.