Feliciter
Engedélyezi, hogy fontosabb híreinkről értesítést küldjünk Önnek? Értesítéseink a böngésző beállításaiban bármikor kikapcsolhatók.
Engedélyezem
Itthon
Újra itt az országzár
2021. március 08.
Ha most nem zárnánk, a nyitás későbbre tolódna – indokolta a kormány által március 8-tól érvénybe léptetendő új védelmi intézkedéseket a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Íme az országzár főbb elemei.

A harmadik hullám nagyon erős. Rendelkezésre áll a vakcina, jól halad az oltás, esélyes, hogy az Európai Unióban Magyarország lesz hamarosan a legátoltottabb ország, de még ez a tempó sem elég a vírusmutánsok terjedésének megakadályozására – hangzott a motiváció. Nemcsak azért kell zárni, hogy az emberek életét megvédjük, hanem azért is, hogy majd hamarabb lehessen az országot újranyitni. A tervek szerint a nyitás ütemezetten indul március 22-én.

Emlékezhetünk rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja így fogalmazott: Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog. Olyan terhelés lesz a kórházakon, mint amilyen még nem volt. Minden orvosra, minden ápolónőre, minden lélegeztetőkészülékre szükség lesz.

Mindezek következménye az országzár, a főbb intézkedések a következők:
- Az óvodák, általános iskolák április 7-ig bezárnak, a középiskolákban, a felsőoktatásban a digitális oktatás fennmarad.
- Az üzletek március 8. és március 22. között két hétre bezárnak, kivéve az élelmiszerboltokat, patikákat, drogériákat, benzinkutakat.
- Március 8. és március 22. között minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyet.
- A szabadtéri sporttevékenység és a munkavégzés lehetséges.
- A konditermeket be kell zárni, az igazolt sportolók rendezvényei zárt kapuk mögött megtarthatóak.
- A parkok, arborétumok nyitva lesznek.
- A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
- Szigorodik a határvédelem.
- Kiterjesztik a bértámogatást és az adókedvezményeket minden, a bezárással érintett területre.

A részletek:

Gazdaság:
A kormány a bértámogatás kiterjesztésével – megfogalmazása szerint jelentős – támogatást nyújt a bezárással érintett gazdasági ágazatok szereplőinek. Továbbra is alapelve az, hogy egyetlen magyar vállalkozást sem hagyhatnak az út szélén. A cél az, hogy a járvány alatt is megvédjen minden magyar munkahelyet…

A kibővített bértámogatás részleteit kormányrendelet szabályozza. Az új szabályok értelmében az érintett ágazatok március hónapra vehetik igénybe a bértámogatást. Az érintett tevékenységet végzőknek márciusban nem kell majd bérleti díjat fizetniük az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok esetében. A már megfizetett bérleti díjakat március 16-ig vissza kell fizetni.

A rendelet részletesen meghatározza azokat a tevékenységi köröket, amelyekre ez a támogatási forma vonatkozik. Az érintett tevékenységi körök az alábbiak:

- Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem
- Audio-, videoberendezés kiskereskedelme
- Textil-kiskereskedelem
- Villamos háztartási készülék kiskereskedelme
- Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
- Könyv-kiskereskedelem
- Papír-, írószer-, irodaszer- és nyomtatvány-kiskereskedelem
- Zene-, videofelvétel kiskereskedelme
- Sportszer-kiskereskedelem
- Játék-kiskereskedelem
- Ruházat kiskereskedelem
- Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
- Óra-, ékszer-kiskereskedelem
- Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme ((kivéve az optikai és mezőgazdasági tevékenység)
- Használtcikk bolti kiskereskedelme
- Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése
- Videokazetta, lemez kölcsönzése
- Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése (kivéve építési és szerelési munkához kapcsolódó cikk kölcsönzése)
- Egyéb foglalás
- Szerencsejáték, fogadás, kivéve a totózó és lottózó,
- Szórakoztatóelektronikai cikk javítása
- Lábbeli, egyéb bőráru javítása
- Bútor, lakberendezési tárgy javítása
- Óra-, ékszerjavítás
- Egyéb személyi, háztartási cikk javítása (kivéve kerékpár javítása)
- Fodrászat, szépségápolás
- M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás
- Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme
- Oktatási intézményben működő vállalkozások esetén Egyéb vendéglátás
- Járművezetés oktatás
- M.n.s. egyéb oktatás
- Oktatást kiegészítő

A kormányrendelet egy további fontos rendelkezése, hogy a KATA szerint adózó vállalkozások és vállalkozók és a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti egyéni vállalkozók is mentesülnek a KATA, illetve a szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség alól.

Oktatás:
Az óvodákban március 8-tól rendkívüli szünet várható április 7-éig. Az általános iskolák ismét a tantermen kívüli digitális munkarendre állnak át; a tavaszi szünetet követő első tanítási napon, április 7-én tervezi a ormány a hagyományos, jelenléti munkarendben újraindítani az oktatást. Ha valakinek a munkája nem teszi lehetővé, hogy otthon maradjon gyermekével, vagy nem tud gondoskodni a gyermekfelügyeletről, akkor a kormány március 8-tól is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet.

A középiskolák esetében alapvetően nincs szükség változtatásra, ugyanis már november 11. óta tantermen kívüli digitális munkarendben működnek. Az egyéni és kiscsoportos felkészítés az érettségire és a szakmai vizsgákra a biztonsági előírások betartásával változatlanul folytatható. Ez fontos a középfokú tanulmányok lezárása, a továbbtanulás szempontjából.

Mivel tartanak a középfokú felvételi vizsgák, ezek lezárását lehetővé teszik. Javasolt ugyanakkor az online térbe terelni a szóbeli meghallgatásokat, azoknak a felvételizőknek pedig, akik esetleg megfertőződnek vagy karanténba kerülnek, lehet pótidőpontot adni.

A kollégiumok működése nem változik: fő szabály szerint a köznevelési kollégiumok nem biztosítanak lakhatást. Ez alól kivételt tehetnek az érettségizők esetében, valamint azoknál, akiknek a körülményei méltányosságból indokolják.

A pedagógiai szakszolgálati intézmények és az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatok tevékenységüket elsősorban a személyes találkozást helyettesítő, a helyi viszonyokhoz igazodó alternatív technikák alkalmazásával valósítják meg.

A versenyszerűen sportolóknak a sporttevékenységükre való figyelemmel speciális szolgáltatásokat nyújtó, jóváhagyott kollégiumi nevelési programmal rendelkező intézmény a sportfoglalkozásokat, edzéseket legfeljebb tízfős csoportokban megtarthatja, a sportkollégiumi elhelyezést és étkeztetést legfeljebb tízfős csoportokban biztosíthatja.

A középfokú iskolák által az általános felvételi eljárás során szervezett, már meghirdetett szóbeli vizsgák megtarthatók, továbbá természetesen digitális formában is megszervezhetők. Amennyiben egy szóbeliző igazoltan fertőzött, vagy karanténba kerül és kérelmezi, a vizsgát szervező intézmény pótnapot szervez legkésőbb március 19-ig, majd ezt követően, március 22-ig hozza nyilvánosságra a jelentkezők felvételi jegyzékét. A tanulói adatlapokat 2021. március 23-24-én lehet még módosítani, a módosító adatlapot pedig március 25-ig küldik meg az Oktatási Hivatalnak.

 

PRINT LAPOK